A többség még a Publicus szerint is ellenzi a Pride felvonulást
A baloldali Publicus Intézet közvélemény-kutatása szerint a magyarok 46 százaléka támogatja, 47 százaléka pedig ellenzi a felvonulást. A Karácsony Gergely féle rendezvény még a fővárosban is megosztja az embereket.
A többség elutasítja a Pride-ot – derült ki a Publicus Intézet Népszavának készített kutatásából.
A válaszadók 46 százaléka inkább támogatja, hogy legyen Budapesten Pride felvonulás, ahol a melegek és egyéb szexuális kisebbségekhez tartozók, illetve az ő ügyüket támogatók vonulnak fel. A másik fele, 47 százalék azonban inkább ellenzi a rendezvény megrendezését a fővárosban. A megkérdezettek százaléa nem tudott vagy nem akart nyilatkozni a kérdésről.
A pártszimpátia alapján jelentős különbségek rajzolódnak ki. A Tisza Párt szavazóinak 81 százaléka és a DK szavazók 77 százaléka támogatja a Pride-ot, míg a Fidesz szavazók mindössze 8 százaléka áll ki mellette. A bizonytalan szavazók 37 százaléka támogatja, míg 53 százalékuk ellenzi a felvonulást.
A fővárosban népszerű a Pride, Budapesten tízből hét válaszadó, azaz 68 százalék támogatja a felvonulást. A megyeszékhelyeken ezzel szemben, az országos átlaghoz hasonlóan többségben vannak az ellenzők (49 százalék 45-tel szemben). A kisebb városokban és községekben tízből hat ember ellenzi a menetet. Megfigyelhető, hogy minél kisebb egy település, annál kevesebben értenek egyet a Pride megrendezésével.
A Karácsony Gergely által bejelentett Pride rendezvény azért a budapestieket is nagyon megosztja, csak a fővárosiak 53 százaléka ért egyet azzal, hogy a hatósági tiltás ellenére is legyen rendezvény, miközben 30 százalék elutasítja a fővárosi önkormányzat – jogilag is megkérdőjelezhető – lépését.
