Orbán Balázs a közösségi oldalán megosztott egy videót, amelyről azt írta, hogy abban egy magát a Tisza Párt szimpatizánsaként azonosító tanárnő nyíltan elismeri, hogy az iskolában jogszabályellenes érzékenyítő foglalkozásokat tartanak.

Hirdetés

„Sőt, szerinte ezt már óvodás korban el kell kezdeni. Ez nem véleménykérdés, hanem jogi kérdés. 2022-ben a magyar állampolgárok elsöprő többséggel mondtak nemet az oktatásban a genderpropagandára” – fogalmazott a politikus.

Hozzátette, hogy egyre több országban, köztük az Egyesült Államokban is egyre többen ismerik fel, hogy milyen károkat tud okozni ez az új hóbort.

Magyarországon ezért a gyermekek szexuális nevelése a szülők kizárólagos joga: ezt az elvet tükrözik a hatályos gyermekvédelmi jogszabályok is – hangsúlyozta.

„Az eset egyértelműen szembemegy ezekkel a jogszabályokkal. A holnapi napon egyeztetni fogunk Balatoni Kata miniszterelnöki biztossal, akinek a közreműködésével utána kell járni ennek a dolognak. A gyermekek védelme nem idétlenkedés tárgya. Az iskola pedig tanulásra és nevelésre való, nem ideológiai kísérletezgetésre” – írta Orbán Balázs.