A tájékoztatás szerint a 2025. január 1-jétől felvett Diákhitel1 kamata az év második felében 8,99 százalékokra mérséklődik, míg a kötött felhasználású Diákhitel2 és a Képzési Hitel továbbra is kamatmentesen áll a hallgatók rendelkezésére.

Hirdetés

A Diákhitel Központ célja kezdettől fogva változatlanul az, hogy anyagi lehetőségektől függetlenül bárki tanulhasson, végzettséget és diplomát szerezhessen – írták.

A konstrukció bevezetése óta a diákhitel már több mint 400 ezer fiatal diplomához jutását segítette, a Diákhitel Központ által kínált termékeket jelenleg is mintegy 200 ezren veszik igénybe. A hiteltermék népszerűségéhez a rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek, valamint a széles családtámogatási kedvezmények is nagyban hozzájárulnak – áll a közleményben.