Gulyás Gergely Kristóf és Szepesfalvy Anna, a budapesti közgyűlés képviselői (Fidesz-KDNP) sajtótájékoztatót tartanak a Városházán 2025. június 30-án
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A főváros által működtetett cégek, illetve a hivatal 27 ezer dolgozója nem válhat áldozatává a Karácsony Gergely főpolgármester, a Tisza Párt és a Podmaniczky Mozgalom alkotta koalíció felelőtlen gazdálkodásának áldozatává – közölte Szepesfalvy Anna. Hozzátette: nem felel meg a valóságnak, hogy veszélyben volna a dolgozók fizetése, arra akkor is van pénz, ha nincs a fővárosnak elfogadott költségvetése.

Hirdetés

Mint elmondta: azt tapasztalják, hogy a Karácsony Gergely, a Tisza Párt és a Podmaniczky Mozgalom alkotta koalíció politikája egy év alatt a csődbe vezette a fővárost. A csődhelyzetben pedig – annak kezelése helyett – bevonták a politikai játszmába, politikai zsarolás alanyává tették a fővárosi társaságoknál dolgozó 27 ezer embert is.

„Ez elfogadhatatlan, hiszen a felelőtlen költségvetési politikának nem ihatják meg a levét a ”Budapest-család„ dolgozói. Nem ők állították elő ezt a helyzetet, hanem Karácsony Gergely és a Tisza Párt”

– vélekedett. „Ebben a helyzetben döntöttek úgy, hogy részt vesznek a szakszervezet által kezdeményezett egyeztetésen. Ugyanis fontosnak tarják, hogy megvédjék őket attól, hogy politikai csatározások áldozatává váljanak. Hasonlóan a kormányhoz, amely szintén jelezte, hogy a budapestiek nem lehetnek kárvallottjai a helytelen költségvetési politikának” – mondta a képviselő.

Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz-frakció másik képviselője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a főváros működését a Tisza Párt – Karácsony Gergely városvezető koalíciónak kell garantálnia. Ugyanakkor – folytatta – miközben a város vezetői csődhelyzetről beszélnek, a Fidesz számára teljes mértékben átláthatatlan a főváros gazdálkodása.

„Ugyan az elmúlt időszakban több javaslatot is tettek a gazdálkodás átvilágítására, ám ebben sem Karácsony Gergely, sem a Tisza Párt nem voltak partnerek”

– mondta. „Ezért üdvözlik, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalások eredményeként Domonkos László volt számvevőszéki elnök személyében kineveztek egy szakértőt az átvilágítás elvégzésére. Abban bíznak, hogy ennek nyomán kiderül: hogyan juttatta el Karácsony Gergely és a Tisza Párt a fővárost a csőd szélére” – fűzte hozzá.

A továbbiakban úgy vélekedett, hogy a Tisza Párt működése a közgyűlésben teljes mértékben felelőtlen, hiszen elfogadták Budapest csődköltségvetését és úgy döntöttek, hogy 50 milliárd forintért megveszik Budapest legdrágább szeméttelepét, Rákosrendezőt. „Ezek a lépések pedig folyamatosan tolták a fővárost a csőd irányába” – közölte.

„A Fidesz a fővárosi dolgozók és a budapestiek mellett áll, a béreik, illetve a közszolgáltatások nem lehetnek alku tárgyai”

– mondta Gulyás Gergely Kristóf. Szepesfalvy Anna újságírói kérdésre válaszolva közölte: a főváros vezetésétől tájékoztatást kértek arról, hogy mennyibe került a Budapest Büszkeség menet megrendezése, de kielégítő, pontos választ nem kaptak, ezért további kérdéseket fognak feltenni.