207 évvel ezelőtt, július 1-jén született Semmelweis Ignác
Elmegyógyintézetben, magára hagyottan halt meg „az anyák megmentője”
Semmelweis Ignác a XIX. század közepén Bécsben, fiatal magyar orvosként figyelt fel a megannyi áldozattal járó gyermekágyi láz kialakulásának okára, de az őt körülvevő tekintélyes orvostársadalom nem vett tudomást a tanairól. Életében soha nem kapta meg az őt illető elismerést. „Az anyák megmentőjének” a gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezését az UNESCO 2013-ban vette fel A világ emlékezete program kitüntetettjeinek listájára.
A kezdetben bölcsésznek, majd jogásznak tanuló ifjú Semmelweis hamar ráébredt igazi hivatására, amikor 19 évesen átiratkozott a Bécsi Egyetem orvosi karára, ahol már medikusként is kivételes érdeklődést mutatott az anatómia iránt.
Szülészmesteri és sebészdoktori diplomákkal a zsebében 1845-ben a bécsi közkórház szülészeti klinikáján kezdett el praktizálni.
A nevéhez köthető gyermekágyi láz okának felfedezéséhez vezető embert próbáló úton fontos mérföldkőnek számított barátja és kollégája, Jacob Kolletschka tragikus halála, aki egy boncolás során kialakult vérmérgezésben hunyt el. Semmelweis voltaképpen e drámai esetet követően figyelt fel arra, hogy a barátja halálát okozó betegség és a bécsi szülészeten akkor már számos áldozatot szedő gyermekágyi láz néven emlegetett kór eredete azonos.
Semmelweis arra jött rá, hogy a gyermekágyi lázat maguk az orvosok, illetve orvostanhallgatók okozzák azzal, hogy boncolás után fertőtlenítetlen kézzel vizsgálják a szülészeti osztályon fekvő várandós nőket.
Semmelweis megfigyelte, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a boncolás utáni hullaszagot, ezért klórmeszes oldattal történő fertőtlenítést ajánlott orvoskollégáinak, majd a bemosakodást a szülészetre belépő valamennyi dolgozó számára kötelezővé is tette. Jóllehet, a kórokozó baktériumokat a tudomány akkor még nem ismerte, Semmelweis voltaképpen az aszepszist, vagyis olyan módszereket vezetett be a kórházi szülészetbe, amelyek segítségével a gyilkos mikroorganizmusok távol tarthatók a betegektől.
Bár világraszóló felismerését a gyakorlatban és tudományos igényű írásaiban is hajthatatlanul igyekezett terjeszteni, az orvostársadalom nem vett tudomást a statisztikai adatokkal is igazolt tényekről, tanait elutasították.
Önérzetükben megsértett nagynevű kollégái ugyanis képtelen voltak szembesülni vehemensen hangoztatott állításával, amely szerint a szóban forgó betegek halálát maguk az orvosok okozzák.
Miután bécsi szerződését nem hosszabbították meg, hazatért, és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát irányította, ahol hat év alatt egy százalék alá csökkentette a gyermekágyi láz haladóságát.
Kollégái szerint 1865-től az elmezavar tünetei jelentkeztek magatartásában, ezért a döblingi elmegyógyintézetbe szállították. Ugyanabba a híres intézménybe, ahol öt esztendővel korábban „a legnagyobb magyar”, Széchenyi István halt meg rejtélyes körülmények között…
Döblingben, feltehetően az őt ért súlyos bántalmazások hatására Semmelweis az odaszállítását követő második héten elhunyt. Temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
Hamvait 1964-ben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ma is otthont adó szülőháza kertjében helyezték el.
Bár számos várandós anya életét mentette meg, tudományos felfedezésének jelentősége hivatalosan csak jóval 47 éves korában bekövetkezett halála után igazolódott be.
