Vitalij Klicsko: Zelenszkij diktatúrát épít
„Bűzlik a zsarnokságtól a Zelenszkij-rezsim”– állítja Kijev polgármestere. Razziákkal és koholt vádakkal tartja kézben a hatalmat, Moszkva lejárt mandátuma miatt már nem tekinti legitim vezetőnek az ukrán elnököt.Vitalij Klicsko egy interjúban arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök razziákkal és koholt bűnügyekkel fenyegeti a városi tanács működését, mindezt azért, hogy megőrizze elnöki hatalmát – írta a hirado.hu.

A napokban ismét súlyos támadás érte Kijevet: lakóépületeket bombáztak, öt ember életét vesztette. Az ukrán fővárosban egyetlen éjszaka alatt több mint háromszáz drónt indítottak el az oroszok.
„Egy újabb erős támadás, ballisztikus rakéták, drónok, a város több mint tizenöt pontján keletkeztek károk”
– közölte Vitalij Klicsko.
A városvezető rendszeresen tájékoztatja a lakosságot a károkról, ezúttal azonban a nyugati közvélemény előtt is bírálta az ukrán elnököt. A brit The Times-nak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott:
„A kijevi városi tanács működését razziák, kihallgatások és koholt bűnügyekkel való fenyegetések akadályozzák”,
majd hozzátette, hogy
„Zelenszkij így akar hatalomban maradni.”
Vitalij Klicsko arról is beszélt, hogy „bűzlik a zsarnokságtól a Zelenszkij-rezsim”, és azt állította, más polgármestert megfélemlítenek. Ő maga azonban a hírnevére támaszkodva úgy véli, nehéz lesz eltávolítani Kijev éléről.
„A demokratikus elveket és intézményeket a háború álcájával számolják fel Ukrajnában”
– hangsúlyozta.
Egy ukrán képviselő szerint jelentős összegek kerültek Zelenszkijékhez
Nem Vitalij Klicsko az egyetlen ukrán politikus, aki korrupcióval vádolja az elnöki hivatalt. Artem Dmitruk, egy Ukrajnából elmenekült parlamenti képviselő ugyanis azt állította, hogy
„az ukrán elnök és köre a háború kitörése óta több mint ötven milliárd dollárt tett zsebre.”
A képviselő azt is megjegyezte, hogy az illetékesek bűnbandák védelme alatt működő telefonos központok segítségével csaltak ki pénzt gyanútlan emberektől – olvasható a portálon megjelent teljes cikkben.
