Schiffer András elmondta, mi hozhatja el Magyar Péter bukását
Schiffer András ügyvéd a Nyílt sisak című műsor vendége volt, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett.A volt országgyűlési képviselő szerint Magyar Péter számára az lesz a bukás, ha nem nyeri meg a jövő évi választást.
Az ügyvéd ezt azzal indokolta, hogy ha egy szereplő a politikai célokat Orbán Viktor leváltására redukálja mindent felülírva, de nem teljesíti be a reményt, akkor vége van a politikai karrierjének.
Schiffer András szerint ennek a hozzáállásnak a hangulati előkészítését Gyurcsány Ferenc és „népi zenekara” kezdte el 2011–12 fordulóján, amikor a Demokratikus Koalíció megalakult. Gyurcsány végül a saját maga által ásott verembe esett bele.
A volt országgyűlési képviselő felidézte: abban a pillanatban, hogy 2022. április 3-án 21 órakor megjelent a választási eredmény, Márki-Zay Pétertől megvetően, röhögve fordultak el azok, akik pár héttel korábban istenítették, és ma ugyanígy istenítik Magyar Pétert.
A teljes cikk a Magyar Nemzeten olvasható.
