György István az uniós támogatással, mintegy 140 millió forintból megvalósult fejlesztés kapcsán kiemelte: a Ford Ranger típusú járműveket az agrártámogatások ellenőrzésében résztvevő kormányhivatali munkatársak használják majd, segítve ezzel a hatósági munka végrehajtását.

Hirdetés

Tájékoztatása szerint a 2015-ben indított Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika keretében 2027-ig 5600 milliárd forint támogatást fizet ki a kormány különböző jogcímeken. Ennek jelentős része beruházásokra, míg másik része eszközfejlesztésre és hasonló célokra fordítódik.

Ezen belül országosan 218 gépjármű beszerzése történt meg, melyből idén eddig 43-at adtak át, és további 96 gépkocsit állítanak munkába az év hátralévő részében az agrártámogatási technikai segítségnyújtási keretből – tette hozzá, jelezve, hogy erre a programra 1,8 milliárd forint állt rendelkezésre.

Emlékeztetett: a kormányhivatalok dolgozói 40 szakfeladatot végeznek, így számos hatósági feladatkört is ellátnak, melyek között fontos szerepet kapnak az agrárügyekkel kapcsolatosak. Fontos, hogy ehhez a munkához minden feltétel adott legyen, hiszen a gyors és hatékony feladatellátás mellett ezen is múlik a közhatalmi tevékenységek zökkenőmentessége – fogalmazott. Így lehet a közigazgatás valóban gazdasági versenyképességi tényező, mely segíti a vállalkozások működését – húzta alá az államtitkár.

György István kitért arra is: a szerdai kormányülésen döntés született arról, hogy szeptember 1-jétől és 2026. január 1-jétől 15-15 százalékos, differenciált bérfejlesztéssel ismerik el a területi közigazgatásban dolgozók munkáját.

Berkó Attila főispán az eseményen arról beszélt: a mezőgazdaságban jelenleg is „dologidő van”, így a kormányhivatal agrárügyekkel foglalkozó munkatársai is szerteágazó feladatkört látnak el a vidékfejlesztési források felhasználásának ellenőrzésétől az aszálykárok felmérésén és a beérkezett kárenyhítési igények feldolgozásán át a határszemlékig és az osztatlan közös tulajdon megszűntetéséig.

Fontos, hogy ezt a felelősségteljes munkát minél megbízhatóbb eszközökkel tudják végezni – húzta alá, jelezve, hogy a mai átadás mutatja: komoly erőfeszítések árán, de folyamatosan érkeznek uniós források Magyarországra és a vármegyékbe.