Közel 60 évvel ezelőtti gyilkosság elkövetőjét ítélték el
Több mint fél évszázaddal egy brutális bűncselekmény után sikerült végre lezárni az Egyesült Királyság egyik leghosszabb ideig megoldatlan gyilkossági ügyét azzal, hogy a most 92 éves Ryland Headley-t életfogytiglani börtönre ítélték Louisa Dunne 1967-es megerőszakolása és meggyilkolása miatt.
A 75 éves özvegyasszony, Louisa Dunne holttestét 1967. június 28-án találták meg bristoli otthonában. A nőre az ágyán fekve bukkantak rá, meztelenül, megkötözve. Az eset sokkolta a közvéleményt, ám az akkor rendelkezésre álló eszközökkel nem sikerült az elkövetőt azonosítani.
Bár az áldozat szoknyáján spermát és a ház egyik ablakán tenyérlenyomatot találtak, a hatóságok 19 ezer környékbeli férfi ujjlenyomatának ellenőrzése után zsákutcába jutottak.
Ryland Headley a brutális gyilkosság elkövetése után elköltözött Bristolból, majd évekkel később, az 1970-es évek végén két másik idős nőt is megerőszakolt Ipswichben. Egyik áldozata 79, a másik 84 éves volt. Az esetekért életfogytiglan büntetést kapott, ám sikeres fellebbezés után
csupán két évet töltött börtönben.
Ekkor még senki sem tudta, hogy már egy évtizeddel korábban is gyilkolt.
Louisa Dunne ügye 2023-ban került újra elő, miután a rendőrség felülvizsgált több, addig megoldatlan gyilkosságot. A nyomozás során új DNS-vizsgálatot végeztek a korábban megőrzött spermamintán. Az azóta egyre fejlődő technológiáknak köszönhetően sikerült azonosítani az egyezőséget Headley 2012-ben rögzített DNS-mintájával. Ezen felül megállapították, hogy a bűncselekmény helyszínén rögzített tenyérlenyomat is az övé.
Headley-t 2024 novemberében vették őrizetbe Ipswichben. A per 2025. június 16-án kezdődött a bristoli koronabíróságon, és két héten át tartott. A vádat erősítették a korábbi szexuális bűncselekmények áldozatainak tanúvallomásai is. A bíró szerint a bűncselekmény „kegyetlen és könyörtelen” volt.
Headley-t aztán június utolsó napján találták bűnösnek nemi erőszak és emberölés miatt. A bíróság július 1-jén hirdetett ítéletet: a vádlott életfogytiglani börtönbüntetést kapott, amelyből 20 év kötelezően letöltendő. A bíró egyértelművé tette: „[Headley] soha nem szabadul ki. A börtönben fog meghalni”.
A tárgyaláson Louisa Dunne unokája, Mary Dainton is megszólalt: „Elfogadtam, hogy vannak bűncselekmények, amelyekre soha nem derül fény. Édesanyám életét kettétörte ez a tragédia, és úgy halt meg, hogy nem tudta ki tette ezt a nagymamámmal”. Hozzátette: bár a család több tagja már nem él, az ítélet mégis elégtételt jelent.
A rendőrség jelenleg azt vizsgálja, hogy Headley nem köthető-e más, hasonló bűncselekményhez.
Ryland Headley a brit büntetőjog történetében a legidősebb személy, akit emberölés miatt életfogytiglani börtönre ítéltek.
