Viharcsapás Magyarországon: A következő 48 óra kritikus lesz
Lázár János szerint a vihar példátlan károkat okozott. Épületek rongálódtak meg, áll a vasút, százezrek maradtak áram nélkül. A következő 48 óra kritikus lesz, a helyreállítás napokig is eltarthat.Hétfő délután hatalmas vihar vonult át Magyarországon, több vármegyére vörös riasztást adtak ki. A szél több épületet megrongált, utakra, házakra, garázsokra, kerítésekre, autókra és sínekre dőlt fákról érkeztek hírek az egész ország területéről, az ítéletidő a MÁV és a BKK vonalait, de még a repteret sem kímélte. A katasztrófavédelem egységeit kora estig több mint kétezerszer riasztották.

Felsővezeték-hiba miatt hétfő délután az összes vasúti fővonalon álltak a vonatok – derül ki az Index cikkéből. Rövid időre be kellett zárni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, ahol a vihar miatt megrongálódott a tűzjelző berendezés, így a tetőn található vészablakok egy része kinyílt, a beáramló eső pedig elárasztotta a terminált.
Mukics Dániel, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője közölte:
„Hétfő délután 6-ig 2700 helyen avatkoztak be a hivatásos tűzoltóegységek.”
Az átvonuló vihar az áramszolgáltatást sem kímélte, az MVM tájékoztatása szerint 150 ezer ügyfél lehet érintett áramkimaradásban, a középfeszültségű hálózatokon mintegy 80 üzemzavar keletkezett. Csökkent a víznyomás is, így a vízszolgáltatás több régióban akadozik.
MVM: megkettőzött erővel zajlik a helyreállítás, 64 ezer ügyfélnél újra van áram
Megkettőzött erővel zajlik a hibahelyek behatárolása és folyamatosak a helyreállítási munkák – közölte az MVM a Facebook-oldalán hétfő este, jelezve, már 64 ezer ügyfélnél helyreállították az áramszolgáltatást.
A tájékoztató szerint az ország szinte teljes területét letaroló vihar az MVM hálózatán is jelentős károkat okozott, csak a középfeszültségű hálózaton csaknem 150 helyen történt üzemzavar a vezetékre dőlő vagy azt leszakító fák miatt, egy időben 190 ezer háztartás maradt villamosenergia-ellátás nélkül.
A vihar elvonultával új hibahelyek már nincsenek, a helyreállításon mintegy 300 szerelő dolgozik folyamatosan, dupla műszakban, ennek következtében 64 ezer ügyfélnél már helyreállították a szolgáltatást. A hibabejelentéseket feldolgozó telefonközpont is csaknem 10 ezer hívást fogadott – írták az MVM Émász és az MVM Démász Áramhálózati Kft. bejegyzésében.
MTI
A vihar északkelet felé haladt, hajnaltól délnyugat felől ismét valószínű zivatarok kialakulása. Kedden újra több hullámban várhatóak zivatarok a hétfőihez hasonló kísérőjelenségekkel, a délutáni óráktól inkább csak a Dunától keletre, majd este, késő este már csak északkeleten.

Több ezer esethez riasztották a tűzoltókat
Több épület megsérült, vagy a szél megbontotta a tetejüket, másokra fák dőltek.
A Margit-sziget északi részén egy transzformátorállomásra dőlt egy fa, az Országos Széchényi Könyvtár tetejét 100 négyzetméteren bontotta meg a viharos szél.
A katasztrófavédelem közlése alapján Csongrád-Csanád vármegyében fél ötig mintegy négyszáz segélyhívás érkezett.
Lázár János: Napokig tarthat a helyreállítás
Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn videóban reagált a viharhelyzetre a közösségi oldalán. A miniszter a MÁV-Volán Haváriaközpontjából jelentkezett „egy olyan nap után, ami valószínűleg a MÁV történetének egyik legnehezebb napja lesz”.
A vihar hatásaival kapcsolatban a legfontosabb, amit szeretnék mondani, hogy emberi egészségben ezeken a közlekedési vonalakon nem esett kár
– szögezte le Lázár János. Mint mondta,
„minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj”. „A közutat, a vasutat, a repülőteret és számos utat le kellett zárni, a repülőtér forgalmát ideiglenesen fel kellett függeszteni, és jelen pillanatban Magyarországon nincs olyan vasúti fővonal, amelyet ne ért volna kár. Elsősorban fák dőltek a vasúti pályára, leszakítva, szétszaggatva a villamosáram-hálózatot, és ezzel lehetetlenné téve a közlekedést”
– fogalmazott.
A közlekedés, a vasúti közlekedés helyreállítása akár napokat is igénybe vehet, ezért mindenkitől – amellett, hogy türelmet és megértést kérek – azt is kérem, hogy mielőtt holnap elindul bárhová, akár dolgozni, akár pihenni, tájékozódjon arról, hogy milyen eszközzel juthat célba
– mondta Lázár János. „Tekintettel arra, hogy a MÁV- és Volán-csoport összevonása megtörtént, ezért az összes rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottuk” – emelte ki. „Már több mint 200 autóbusz segíti a MÁV-közlekedést az országban, kiegészítjük a megakadt, ellehetetlenült vasúti pályás közlekedést autóbuszokkal, berendeltük az összes hadra fogható emberünket” – tette hozzá.
A következő 12 óra kritikus lesz a károk elhárítása, a következő 36-48 óra pedig az újabb viharokkal szembeni védekezés és az országos vasúti közlekedés helyreállítása szempontjából. Szoros együttműködésben dolgozunk ezen a MÁV-csoport szakembereivel és vezetésével
– írta bejegyzéséhez Lázár János.
Orbán Viktor: Vigyázzunk egymásra!
A kormányfő bejegyzését teljes egészében közöljük:
„A mai napon óriási erejű és nagy kiterjedésű vihar csapott le Magyarországra. A legjelentősebb károk Észak-Magyarországon, a Balaton környékén, a budai agglomerációban és az Alföldön keletkeztek. Jelenleg is több százezer háztartásban van áramkimaradás.
Egész este egyeztettünk a helyreállításban érintett vezetőkkel. A katasztrófavédelem, a tűzoltók, a MÁV, a Magyar Közút, és az áramszolgáltatásokért felelős cégek dolgozói egész éjjel és a holnapi napon is azon lesznek, hogy minél hamarabb megszüntessék az útakadályokat, helyreállítsák a közszolgáltatásokat és újra biztosítsák a közösségi közlekedés feltételeit.
Mindenkit arra kérek, ha segítségre van szüksége, hívja a 112-es segélyhívó számot.
Vigyázzunk egymásra!”
KTK: a szolgáltatók és a hatóságok minden erővel dolgoznak az áramkimaradás és más üzemzavarok felszámolásán
A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kiemelte: a hétfőn Magyarországon átvonult, rendkívül erős vihar az elmúlt 30 év legnagyobb kárát okozta az áramhálózaton. Az E-ON, a Titász és az MVM áramszolgáltatók jelentése szerint 350 ezer háztartásban van áramkimaradás, ellátási zavar.
Az áramszolgáltatók szakemberei egy veszélyhelyzeti terv alapján teljes kapacitással dolgoznak a hibák elhárításán – írták.
Hozzátették: a helyreállítási munkálatok folyamatosan zajlanak, a segítség mindenkihez a lehető legrövidebb idő alatt eljut — de természetesen a legkritikusabb területeknek elsőbbséget biztosítanak. A kárelhárításon dolgozók minden érintett türelmét kérik, mert a pusztítás mértéke miatt a helyreállítási munkálatok akár egy-két napig is eltarthatnak.
Kitértek arra, hogy a rendőrök és katasztrófavédelem teljes erővel segítik a munkálatokat. A vihar által érintett területek mentőkapacitását megerősítették, a viharkár által akadályozott mentőegységek bevethetőségét a katasztrófavédelem segítségével biztosítják.
Az elektromos szolgáltatók és a katasztrófavédelem közös, megerősített ügyfélszolgálattal fogadja és kezeli a bejelentéseket. A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt kérte, mindenki bizalommal és megértéssel forduljon lakóhelyén a mentésben résztvevőkhöz.
A közlemény szerint a rendőrség az áramkimaradás által érintett településeken és területeken megerősített jelenléttel garantálja a közbiztonságot.
MTI
