A közlemény szerint az elfogadott szöveg a célzott támogatások mellett érvel, amely ellentétes a jelenlegi területalapú elvvel. Ha ez a terv érvényesül, az azt jelenti, hogy a jövőben kevesebb gazda számíthat területalapú támogatásokra a jelenlegi helyzethez képest.

Hirdetés

A képviselőcsoport szerint súlyos információk szivárogtak ki az Európai Bizottságtól: a liberális brüsszeli elit szócsövének számító Politico arról ír, hogy az agrártámogatások a jövőben akár 20 százalékkal is csökkenhetnek.

Egyértelműen arról van szó, hogy az európai és magyar gazdák kárára akarnak helyet csinálni az ukrán bővítés költségeinek, amit a Fidesz a leghatározottabban ellenez

– írták.

A delegáció hangsúlyozta:

„Magyar Péter brüsszeli pártja a baloldali pártokkal együttműködve megszavazta az állásfoglalást. A Tisza elnöke ez alkalommal is néppárti támogatóira bízta, hogy helyette szavazzanak”.

„Ha rajtuk múlik, a jövőben biztosan csökkennek az agrártámogatások. Ezzel ma is egyértelművé tették: a magyar gazdák ebben az ügyben is csak a kormánypártokra számíthatnak” – hangsúlyozták a képviselők.