Menczer Tamás kiosztotta Magyar Pétert
A Tisza vezére nagyot mondott a gyerekvédelemről, de Menczer Tamás lerántotta a leplet a „stratégiáról”.A Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciát tartott hétfőn, ahol Magyar Péter ismertette a párt gyermekvédelmi stratégiáját. Erre reagálva Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója felidézte Magyar hiteltelen állításait, majd a Varga Judit által elmondott, megdöbbentő részletek segítségével helyre tette Magyar Pétert a Facebookon – számol be az Origo.
Magyar Péter kijelentette: „a gyermekvédelem kezdődhet ott is, hogy mi, felnőttek, jó példát mutatunk a gyerekeknek”.
Menczer Tamás videójában azt mondta: Varga Judit emlékezetes mondatai mutatják meg a Tisza vezér „példamutató” magatartását.
„Milyen ember az ilyen, aki – amikor a felesége már nem bírja elviselni azt a hihetetlen drámát és bántalmazást, amiben élt, és bejelenti, hogy el akar válni, akkor – ezzel az aljas manipulációval élve fogja, és mialatt sírva könyörög, felváltva terrorizálja, hogy nem válhatsz el, és elkezdi zsarolni?”
– idézte fel a fideszes politikus Varga Judit mondatait.
Magyar Péternek arra a kijelentésére, hogy céljuk, hogy jobbá tegyék a gyermekek helyzetét, Menczer Tamás válaszként ismét a már jól ismert, velős megjegyzést idézte:
„Az árulás az nem teljesítmény, főleg nem a családunknak az elárulása”.
