A pokol krónikája

A Tanácsköztársaság bukása után kezdte pályafutását, hivatásos katonatisztként főhadnagyi rangjával visszaélve kiélte a benne szunnyadó kegyetlenséget, és komoly vagyont harácsolt össze gyilkossággal és fosztogatással. 
 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Horthy-rendszer megszilárdulása után folytatta bűnözői karrierjét, újabb áldozatokat szedett, végül miután feleségével közösen megölte a jómódú mészárszék-tulajdonost, Kodelka Ferencet, mindketten lebuktak, és a férfit kötél általi halálra ítélték.

Dióhéjban így foglalható össze Léderer Gusztáv nem túl dicsőséges pályafutása, akit csaknem egy évszázaddal később is a magyar kriminalisztika egyik leghírhedtebb figurájaként emlegetnek. És akinek élete, éppen a bűnei mélysége miatt, már régóta minimum tévéképernyőért kiáltott. 

Egészen mostanáig kellett azonban várnunk a Kodelka-gyilkosság mozis feldolgozására, méghozzá a hasonló témákat alkotásaiban előszeretettel feldolgozó Szász János keze alatt. A rendezőt mindig is izgatták a múlt század sötét történetei, amelyekben valamilyen formában megjelennek az emberi lélek legsötétebb árnyalatai: az anyagyilkosságot ábrázoló Witman fiúk vagy a második világháború kilátástalanságát elsősorban pszichológiai oldalról vizsgáló A nagy füzet origójában is a szélsőséges körülmények és az azokra adott hasonlóképpen szélsőséges válaszreakciók álltak. Ahogyan fogalmaz, mindezzel kapcsolatban egyfajta eltolt népművelőnek tartja magát.

– Csáth Géza azért ragadott meg, mert bár nagyon fontos és kiemelkedő író volt, az akkori kritika, irodalmi közeg és kultúrpolitikai teljesen kitaszította magából szörnyű életmódja miatt: morfiumfüggő volt, meggyilkolta feleségét, majd öngyilkos lett. Az írásainak megítélést a mai napig ez, és nem a vitathatatlan értékei határozzák meg. Kristóf Ágotával, A nagy füzet írójával kapcsolatban szintén azt gondoltam, hogy nem szegeződik rá méltó figyelem, és szerettem volna, ha többen megismerik a nevét, a Léderer-ügyben pedig az tetszett, hogy tökéletes alapanyag egy zsánerdarabhoz, illetve az emberi pokol krónikájához – magyarázza a rendező, aki főiskolás korában dokumentumfilmen egyszer már feldolgozta az esetet. Akkoriban sokan dúdolták a Syrius együttes dalát: „Lédererné, mi van a kosárban? Kodelkának feje, keze, lába”, ennek hatására ébredt fel benne is az érdeklődés annyira, hogy minden, az Országgyűlési Könyvtárban fellelhető újságcikket elolvasott a gyilkosságról. Kiderült, hogy az egykori főhadnagy és prostituált felesége háromszor is megpróbált a gazdag mészárszék-tulajdonos életére törni, ám mivel az minden alkalommal kevés pénzt hozott ajándékba az asszonynak, a kedvezőbb alkalomra vártak. 

– Megragadott a hiszékeny Kodelka Ferenc karaktere, érdekelt, ki lehet ez az ember, akit annyira hajt a vágya és a szenvedélye, hogy teljesen megőrül egy nő iránt. Pláne, hogy mindezt, ha nem is ilyen szélsőséges mértékben, de sokan megtapasztaljuk életünk során – mondja Szász János. Hozzátette: a film egyaránt szól a pénzről, egymás folyamatos elárulásáról, hátba szúrásáról és az emberi személyiség állandó változásáról. – A főszereplő korábban főhadnagy volt, embereket ölt, majd megmentett egy életet, amikor megakadályozta a prostituált öngyilkosságát. Mindkettőjüket ugyanaz hajtotta: szerettek volna új életet kezdeni, kilépni a múltjukból, de nem voltak képesek egyről kettőre jutni. Valahol egy tipikus történetről van tehát szó, amelyen keresztül azt igyekeztem megfogalmazni, mit gondolok a körülöttem lévő világról.

A forgatási helyszín nem véletlenül lett a Salgótarján alatt található, önmagában keserű hangulatot árasztó Rónabánya. A mára teljesen elhagyatott bányászfaluban se bolt, se kocsma, csak néhány a világ által elfeledett, keserves körülmények közt tengődő lakos – az állapotokat Szász János visszatérő operatőre, Máthé Tibor precízen beállított, hidegen festői képekkel ragadta meg. Mindezt pedig csak tetézte a pokoli bűz: a kulisszának megépített vágóhídra kamionokkal hozták-vitték a húsokat, amik egész nap a lámpák fényében melegedve hamar elviselhetetlen szagot árasztottak. 

A külső körülmények, a súlyos téma és az olykor abszurditásig fokozódó brutalitás ellenére A hentes, a kurva és a félszemű címet kapott alkotás mégis kevésbé tűnik erőszakosnak a Witman fiúk sűrű és fojtogató légköréhez képest. Sőt, talán éppen az abszurditás és a nagy gesztusokkal dolgozó színészek okán helyenként szinte könnyednek érződik, a nyelvezet, a szikár tálalás és a merész címadás a ponyvaregények világára emlékeztet, míg az olykor karikaturisztikus figurák pedig fanyar fekete-humorral töltik meg a vásznat. Szász János szerint egyáltalán nem volt szándékában ilyesfajta hatás kiváltása, de örül neki, ha valaki nevetni is tud majd a filmen, vagy egy-egy epizódjában a Tarantino-mozik jellegzetességeit véli felfedezni. Annál is inkább, mert maga is szereti a ponyvát, sőt a giccset sem veti meg.

Mindennek a működőképessége persze részben a színészeken áll, akik ez esetben nemcsak lelkileg, de fizikailag is keményen bevetették magukat. A civilben szelíd, barátságos kisugárzású Hegedűs D. Géza mintegy harminc kilót felszedve puszta termetével is fenyegetően hat a mészárszék tulajdonosaként, a maszkmesterek által felismerhetetlenségig eltorzított Nagy Zsolt pedig kifürkészhetetlen, zaklatottságot árasztó (fél) szemével meggyőzően formálja meg a kiszámíthatatlan, érzelmeit elfojtó gyilkos figuráját. És ott van köztük Gryllus Dorka, a színésznő látszólag ösztönös játékával, megbabonázó tekintetével valóban képes elhiteti: puszta jelenléte ürügy a vérontásra két férfi közt.

(Német Dániel) 

A hentes, a kurva és a félszemű – magyar dráma, 2017