Hirdetés

Szerintem mi ezt egy becsületes küzdelemben, nagy arányban meg fogjuk nyerni – fogalmazott a kormányoldal választási esélyeiről a Patrióta Youtube-csatornának adott, szerdán közzétett interjúban a kormányfő.

A beszélgetésben szóba került Varga Judit múltkori nyilatkozata, amelyben nyíltan beszélt volt férjéről, Magyar Péterről. Orbán Viktor jelezte, hogy nem szeretne magánéleti kérdésekkel foglalkozni, de felidézte, hogy igazságügyi minisztere másfél év alatt háromszor is próbált lemondani pozíciójáról, mert nem tudta elviselni azt a bántalmazó kapcsolatot, amelyben élt. A kormányfő próbálta biztatni, hogy hátha sikerül rendezni a helyzetet, aztán végül beesett a kegyelmi ügy, ami elsodorta Varga Juditot is.

Arról beszélt: semmi új nincs abban, hogy ellenfeleik – alapvetően külföldről kapott pénz és utasítás alapján – megpróbálják „összeterelni egy választói közösségbe, egy táborba” az ellenzéki vagy a kormánnyal nem szimpatizáló szavazókat, pontosan úgy, mint 2022-ben történt, ám eközben a kihívás nem egy klasszikus párt, hanem egy digitális politikai mozgalom képében jelent meg.

A politika emberi dolog is. Akármilyen karakterek nem nyerhetnek a politikában. Tehát bűnre, hitszegésre nem lehet pártot építeni, árulásra nem lehet közösséget építeni, vagy csak átmenetileg lehet, mert széthullik az egész – jelentette ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: akármilyen „technológiai kavalkádot” is látunk a politikában, „végül mégis az emberi minőség dönt majd”. Ezért gondolja, hogy nyerni fognak: mert nekik sok száz, sőt több ezer olyan vezetőjük van helyi, közép- és felső szinten, akiket az emberek ismernek, akiknek a munkáját megtapasztalták, akik valóságos emberek, lehet tudni róluk, hogy mik az erényeik, mik a gyengeségeik – mondta.

Orbán Viktor hozzátette, „a valóságos életben elfoglalt nagyon erős pozícióra” alapozva érhetnek el a 2022-eshez hasonló eredményt a következő országgyűlési választáson.

Egy komédiással állok szemben – mondta Volodimir Zelenszkijjel való találkozásáról a miniszterelnök.

– Európa minden baja az ukrán-orosz háborúból fakad. Amit ma látunk Európában, stagnálást, inflációt, élelmiszerár-emelkedést, magas energiaárakat, mind a háborúból jön – mutatott rá a miniszterelnök.

Felidézte: nem azért ment Kijevbe egy évvel ezelőtt, hogy beleavatkozzon valaki másnak a dolgába, az orosz-ukrán háborúba, hanem egy olyan ügyben, amelynek kárvallottjai a magyarok. Ez jogosította fel, hogy az Európai Unió frissen hivatalba lépett elnökeként ellátogasson Kijevbe, és próbáljon aztán Moszkvában és Pekingben, valamint a leendő amerikai leendő elnöknél tető alá hozni valami békekezdeményezést vagy legalább egy tűzszüneti esélyt – emlékeztetett Orbán Viktor.

Kijevi látogatásán felhívta az ukrán elnök figyelmét, hogy szerinte az idő nem az ő oldalán van, az idő múlásával csak romlik Ukrajna pozíciója, az oroszok a harctéren nyerésre állnak, és ezt a háborút az ukránok nem tudják megnyerni. Felajánlotta a segítségét, hogy tűzszünet, béke legyen, de Volodimir Zelenszkij nemet mondott, mert úgy látja, hogy az idő neki kedvez. Orbán Viktor a visszautasítás okát abban látja, hogy

egy új politikai személyiségtípus jelent meg az ukrán elnökkel, amivel akkor találkozott először.

Talán influenszer politikusnak vagy színészpolitikusnak lehetne nevezni, egy olyan személyiségről van szó, akit az előélete nem segített hozzá, amit utána csinálnia kellett, különösen egy háború kellős közepén. És mégis úgy döntött, hogy vállalja, és gyakorlatilag elnöki szerepet ad elő – mutatott rá a miniszterelnök.

– Amikor próbáltam vele mélyebben beszélni összefüggésekről, láttam, hogy nem megy. Itt tényleg egy komédiással állok vagy ülök szemben – emlékezett vissza Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, hogy a németek támogatásában bíznak most az ukránok, miután az amerikai segítségre nem számíthatnak úgy, mint korábban. Rámutatott:

az ukránok egyetlen esélye, hogy az európaiakat bent tudják tartani a háborúban.

Transzatlanti hasadásnak nevezte, hogy egy ilyen fontos stratégiai kérdésben az Atlanti-óceán két partján lévő országok, Amerika és Európa másik pályára lépjen. Amerika a béke ösvényén van, mi meg a harci ösvényen haladunk – fogalmazott a kormányfő. Az Európa-Amerika szétválás pedig ahhoz fog vezetni a miniszterelnök szerint, hogy magunkra fogunk maradni, és a háború összes negatív következményével, a pénzügyi, a gazdasági és a közbiztonsági nehézségekkel is nekünk, európaiaknak kell egyedül megbirkóznunk.

A békéhez szerinte arra volna szükség, hogy mindenki egyetértsen abban, hogy ez a jövő útja. Ám az európaiak és az ukránok folytatni akarják a háborút, az oroszok meg úgy látják, hogy ha nincs egyetértés, akkor folytatják.

Mindenki inkább a háborúban érdekelt, és kevésbé a békében – szögezte le Orbán Viktor.

Szerinte úgy juthatunk el gyorsan a tűzszünethez és a békéhez, ha létrejön a személyes találkozó az orosz és az amerikai elnök között. Ellenkező esetben a folyamat még hosszú-hosszú hónapokig eltarthat.

A békepártiak közé a törököket, az amerikaiakat, a magyarokat és a szlovákokat sorolja, Európából a többi ország a háborúpárti oldalon áll. Európában ma a háborúpártiak diktálják a politikát, a gazdaságban és a katonapolitikában is, ami nagyon nagy baj, mert Európának rosszat tesz – állapította meg a miniszterelnök.

– Nagyon nehéz bármit mondani egy olyan ország önvédelmi háborújáról, ahol naponta százak vagy ezrek halnak meg. Szerintem Ukrajnának joga van ahhoz, hogy a saját jövőjéről maga döntsön, és a saját sorsát maga jelölje ki. Ha béke, béke, ha háború, háború.

Egy dolgot nem kérhet tőlünk, hogy egy elhibázott stratégiában segédkezet nyújtsunk neki. Márpedig szerintem a háború folytatása, amihez joguk van, olyasmi, ami rosszat tesz Európának és borzalmas következményekkel járhat Magyarországra nézve – hangsúlyozta a kormányfő.

Emlékeztetett: be akarják erőltetni Ukrajnát az Európai Unióba, márpedig ha egy háborúban álló országot fölveszünk, azzal a háborút magát is fölvesszük. Ezért meg kell állítani az ukránoknak azt a törekvését, hogy bejöjjenek az Európai Unióba. Ezt a múltkor sikerült megakadályozni a Voks 2025 szavazással, van egy nyilvánvaló jogi helyzet, ahol nem lehet kikerülni a magyar vétót, tehát csak együtt lehet továbbhaladni a tárgyalási folyamatban. Van ugyanakkor egy olyan kultúra, a jogállamiság egy olyan lerombolása Brüsszelben, hogy nem lehetetlen, hogy valahogy kikerüljenek bennünket átmenetileg, ám az lehetetlen, hogy a végső döntést Ukrajna uniós tagságáról ne egyhangúlag hozzák meg a tagállamok – mondta Orbán Viktor.

Ezt a háborút az Európai Unió és Ukrajna szerinte már elvesztette, és egy keserű pillanatban az európai vezetőknek be kell ismerniük, hogy hibás stratégiát folytattak.

A háborút a frontvonalon nem lehet megnyerni, csak diplomáciával lehet lezárni, és a további veszteségeket lehet csökkenteni vagy megszüntetni – jelentette ki a kormányfő.

Úgy látja, hogy a keserű beismerés pillanatának nagyon komoly következményei lesznek az európai politikára nézve. De most még nem tartunk itt, csakhogy közben százegynéhány milliárd eurót füstöltünk már el Ukrajnában, és még többet akarnak elkölteni úgy, hogy a győzelemre nincs racionális, leírható, katonai és politikai logikával végiggondolható útvonal.

– Azt gondolom, hogy nem kellett volna rálépni erre az ösvényre, most pedig minél hamarabb le kellene lassítani, meg kellene állni, a tábornokoknak meg kéne köszönni a munkájukat, elő kellene venni újra a diplomatákat és a külügyminisztereket, és meg kellene kezdeni a tárgyalóasztalnál a béke kimunkálását – állapította meg a miniszterelnök.

Szóba került Ruszin-Szendi Romulusz adófizetői pénzből elvégeztetett zsírleszívása is, amivel kapcsolatban a miniszterelnöknek az a véleménye, hogy egy hadügyminiszter-jelöltről beszélünk, aki Ukrajnát dicsőíti, aki külföldről kaphatja az utasításokat, hogy mikor mi legyen az álláspont bizonyos katonai kérdésekben. A vezetői példaadás a honvédségnél elkerülhetetlen – hangsúlyozta a miniszterelnök. Szerinte egy fiatalnak, akit a seregbe hívnak, mert ott komoly emberek, kemény fiúk vannak, akik a hazájukat szolgálják, közben vagányak, nem lehet azt mondani, hogy „minket vezet, tudod, az a tábornok, tudod, aki a zsírt…” Szerinte ez lehetetlen.

Orbán Viktor abban látja az eltérés okát a magyar és brüsszeli álláspont között, hogy ott bürokraták ülnek egy birodalmi központban, ahol az a közfelfogás, hogy a gazdaságnak az a jó, ha minél kevesebb nemzeti intézkedés torzítja el a piac működését. Tehát ha aszályhelyzetben az a kérdés, hogy most a víz ingyen legyen-e vagy nem, akkor azt fogják pártolni, hogy mindenkinek kelljen fizetni, mert a piacon a tankönyvek szerint így helyes – mutatott rá a miniszterelnök.

Hozzátette: az már egy másik kérdés, hogy a brüsszeli bürokraták függelmi viszonyba tudnak-e vonni magyar politikusokat, mint például a DK vagy a Tisza esetében, akiknek van egy parancsuk és aszerint járnak el.

Ez a különbség egy nemzeti párt meg egy brüsszeli párt között – fejtette ki a kormányfő.

Figyelemreméltónak nevezte, hogy az európai élet, az európai politika három nagy kérdése, a migráció, a háború és a gender ügyében csak egyetlen ország merte megtenni, hogy megkérdezze a saját polgárai véleményét. Magyarországon volt népszavazás a háborúról, a családvédelemről és a migrációról is – emlékeztetett. Hozzátette: tehát olyan uralmi rendszer van Brüsszelben és a Brüsszelnek alárendelt nemzeti kormányok viszonyrendszerében, ahol egész egyszerűen kizárják az európai embereket abból, hogy a legfontosabb kérdésekben dönthessenek.

– Szerintem ha a migrációról lenne népszavazás, akkor az lenne az álláspont nagyjából, mint Magyarországon, genderben szintén. És lassan a háborúban is. Tehát ha az európai emberek dönthetnének, nem lenne háború, akkor családvédelem lenne és nem lenne migráció sem – jelentette ki Orbán Viktor. Leszögezte: ezért fontos, hogy egy ország élén nemzeti kormány vagy brüsszeli kormány áll.