Százan ugyanazt – Egy szép könyv
Csaba Piroska, e-mailNemrég egy tv-vetélkedőn a játékos nem tudta, melyik művet hallja: a Himnuszt vagy a Szózatot? Állandó a vita a tanárok közt, melyik írót tanítsák, melyiket ne.
Dedikált tiszteletpéldányként kaptam egy könyvet, amelyet most nagy szeretettel ajánlok. Egy könyvet, amely puszta ránézésre is kultúrát sugároz. A Szövetség a polgári Magyarországért Alapítvány gondozásában jelent meg 2022-ben Ami összeköt – 100 gondolat a magyar kultúráról címmel. Száz gondolat, száz szerző az élet szinte minden területéről: ismerőseink, kortársaink, fiatalok, idősebbek, de ugyanazt gondolják a magyar kultúráról: „Közös felelősség, hogy megőrizzük az értékeinket.” (Őry Mariann újságíró)
„Wass Albert szerint a kultúra és a nemzet azonossága, ez mindeneken felül álló erő… amely nemcsak Kodály és Bartók, Liszt, József Attila, Márai… alkotásait jelenti, hanem… az Isten keresését, párbeszédet a lélek és isten között.” (Kavecsánszki Ádám)
„…nem elég könyv nélkül felmondani a himnuszt, belülről is érezni és tudni kell.” (Lezsák Sándor)
Ma vajon hányan tudjuk elmondani önállóan a Szózatot? Végrehajtjuk-e a „korparancsot”?
