Összezárt a Tisza–DK-nagykoalíció Ursula von der Leyen mögött
Ursula von der Leyen kiállt az ukrán érdek mellett az európai érdekkel szemben, „a Tisza Párt és a DK nagykoalíciója” pedig összezárt az Európai Bizottság elnöke mögött – olvasható a miniszterelnök politikai igazgatójának csütörtöki Facebook bejegyzésében.Orbán Balázs közölte: miközben az Európai Parlamentben a liberális elit kimentette Ursula von der Leyent, ő beszédet mondott egy Ukrajna újjáépítéséről szóló konferencián és még több finanszírozást ígért a háború folytatásához.
A Tisza Párt és a DK nagykoalíciójának kiállása pedig azt jelenti, hogy hitvallást tettek Ukrajna támogatása mellett – tette hozzá.
Ezt követően a politikus idézeteket közöl Ursula von der Leyen beszédéből.
Az Európai Bizottság elnöke a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Ma azért gyűltünk össze ebben a pompás városban, hogy kifejezzük a tartós elkötelezettségünket Ukrajna mellett. Elszántságunk rendíthetetlen, támogatásunk megingathatatlan, mert mindig Ukrajna oldalán fogunk állni. (…) Most minden eddiginél inkább számíthattok Európára. Szolidaritásunk minden fronton folytatódik: katonailag, pénzügyileg és politikailag egyaránt.
”Ez legalább annyira az erőforrások és a védelmi rendszerek háborúja Oroszország részéről, mint az értékek háborúja. Ezért továbbra is be kell fektetnünk Ukrajna védelmébe és technológiai fölényébe. A 2030-as védelmi felkészültségi tervünk kulcsfontosságú: biztosítani fogja a szükséges forrásokat és költségvetési mozgásteret a katonai képességek ugrásszerű növeléséhez. Emellett ösztönözni fogja a beruházásokat az ukrán védelmi iparba„.
Majd az idézet szerint a bizottsági elnök megszólítja Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt: ”ahogy te is mondtad, Volodimir, Ukrajnának csúcstechnológiával ellátott fegyverrendszerei vannak, és képes nagyon gyorsan és alacsony költséggel szállítani. Pontosan erre van szüksége az Európai Uniónak. De – ahogy szintén mondtad, Volodimir – az ukrán védelmi ipar jelenleg csak a kapacitása 60 százalékán működik. Most tagállamaink a SAFE eszköz révén hitelt vehetnek fel, és közvetlenül vásárolhatnak Ukrajna védelmi iparától. A tagállamok számára ez kiváló minőséget, gyorsaságot és alacsony árat jelent. Ukrajnának pedig létfontosságú bevételt, valamint lehetőséget az ipari bázisának megerősítésére„.
”Másodszor a teljes körű invázió kezdete óta Európa volt és marad Ukrajna legnagyobb támogatója – eddig közel 165 milliárd euró értékben. Csak ebben az évben az Ukrajna által igényelt külső finanszírozás 84 százalékát fogjuk fedezni„ – ígérte Ursula von der Leyen.
Majd így folytatja: ”Biztosítani fogjuk, hogy Ukrajna 2028-ig és azután is támogatásban részesüljön, amikor az új európai költségvetés életbe lép. Az Ukrajnával kialakított új partnerség kulcsszerepet fog játszani a magánszektor beruházásainak ösztönzésében – ami elengedhetetlen lesz az újjáépítéshez is. Erre a szilárd alapra tudunk építeni„.
Ezt követően Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: ”különös örömmel jelentem be ma az Európai Zászlóshajó Alapot Ukrajna újjáépítésére – ez lesz a világ legnagyobb tőkealapja az újjáépítés támogatására. Az ukrán emberek készen állnak arra, hogy a saját gazdaságukat a jövőbe vezessék. Most van itt az ideje a befektetésnek„.
A bizottsági elnök a politikai támogatásról azt mondta,”hiába áll szüntelen tűz alatt, Ukrajna egyik reformot hajtja végre a másik után – ez egészen lenyűgöző. Ukrajna készen áll az uniós csatlakozási folyamat következő lépésére. Ukrajna teljesíti a reformokat – most nekünk is lépnünk kell, mert a csatlakozási folyamat érdemeken alapul, és Ukrajna megérdemli, hogy előre haladjon. A Bizottság nagyon világosan fogalmaz: Ukrajna készen áll az első, úgynevezett alapvető értékeket tartalmazó klaszter megnyitására„ – idézte az elnököt a politikai igazgató.
Orbán Balázs bejegyzése szerint Ursula von der Leyen végül a ”Szlava Ukrajini, éljen sokáig Európa!„ felkiáltással zárta a beszédét.
