A közlemény szerint a Magyar Közút munkatársai az M1-M7 autópálya mintegy 800 méternyi budaörsi szakaszán 39 különböző szenzort helyeztek el, amelyek valós időben figyelik a járművek mozgását a kijelölt útszakasz mindkét oldalán, az így keletkezett információkat pedig folyamatosan továbbítják a cég adatközpontjában elhelyezett szuperszámítógépbe.

Hirdetés

A BME Gépjárműtechnológia Tanszékének munkatársai elvégezték a kihelyezett műszerek (radarok, LIDAR, hőkamerák, és különböző látószögű optikai kamerák) kalibrálását, valamint kidolgozták és betanították a mesterségesintelligencia-alapú modelleket, így a rendszer képes az útszakasz digitális leképzésére.

Ebben a „digitális iker” néven futó rendszerben valós időben jelenik meg az autópálya összes tereptárgya, valamint az ott közlekedő valamennyi jármű – tették hozzá.

A digitális iker ugyanakkor ideális lehetőséget teremt a vezetőtámogató vagy önvezető rendszerek tesztelésére is – mondta a közlemény alapján Rövid András, a BME környezetérzékeléssel foglalkozó kutatócsoportjának vezetője és az Eureka projekt szakmai vezetője.

Az M1-M7 okosautópálya-szakasza a jelenlegi 800 méterről hónapokon belül 1500 méteresre bővül, tovább növelve a tesztelési lehetőségeket – közölték.

Kiemelték, hogy az itt nyert értékes tapasztalatokra építve kezdődhet majd meg a jövő közlekedésének alapját képező intelligens forgalomirányítás infrastruktúrájának nagyobb léptékű kiépítése; a fejlesztés egyik kiemelt célja a balesetek számának drasztikus visszaszorítása.

Emellett egy ilyen rendszer képes olyan dinamikus forgalomirányítási műveletek önálló, biztonságos végrehajtására is, mint például a leállósávok helyzetfüggő használata – fejtették ki.