Több ezer embert várnak a március 15-ei központi rendezvényekre a szervezők – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) sajtófőnöke szombaton Budapesten.

Kiss Anita, a Parlament előtti Kossuth téren – ahol már meg is kezdték az ünnepre való előkészületeket – kiemelte: a jövő csütörtöki ünnep 9 órakor a hagyományos zászlófelvonással kezdődik. A nemzeti lobogót katonai tiszteletadással, Áder János államfő és Kövér László házelnök jelenlétében vonják fel.

A díszünnepség Orbán Viktor miniszterelnök beszédével szintén az Országház előtt 14 órakor kezdődik.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulóján a budai Várban is számos rendezvénnyel várják egész nap az ünneplőket, családokat. Itt is jellemzően 9 órakor kezdődnek a programok. A Dísz téren 9 órától 18 óráig magyar termelők és vendéglátósok várják a hazai finomságok vásárával az érdeklődőket. Ugyanitt lesz térzene is: fellép a Budapest Helyőrség Zenekara, a Készenléti Rendőrség Zenekara, valamint a Pénzügyőr Zenekar is.

A Várkert Bazárban egész nap tartanak a rendezvények: lesznek kézműves foglalkozások, zenés és táncos programok, s irodalmi est is.

Hunyadi János lovasszobránál lósimogatóval, a Szent István szobornál közlekedésbiztonsági játékokkal, míg Hadik András szobránál népzenével és néptánccal várják az érdeklődőket. Kiss Anita kiemelte: a kalotaszegi táncot, székelyföldi táncot és a palotástáncot, nem csak nézni, meg is lehet tanulni a nemzeti ünnepen.

A Szentháromság téren 10 órától koncertek és gyermekprogramok lesznek. Míg a Táncsics börtönben különböző vetélkedőkön, kézműves foglalkozásokon lehet részt venni.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban idén is a „Forradalmi forgatag” címmel rendezik meg ünnepi programjaikat. Itt is lesz táncház, további színházi előadást, csatabemutatót is tartanak, s ágyúlövés is lesz.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a kétszáz éve született Görgei (Görgey) Artúr egykori honvédtábornok és hadügyminiszter életét, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban betöltött szerepét lehet megismerni.

A Budapesti Történeti és Vármúzeumban 10 órakor kezdődnek a programok. Itt történelmi sétával és tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket.

Valamennyi rendezvényen ingyenes a részvétel – fejtette ki a központi rendezvényeket szervező NFM sajtófőnöke hozzátéve: az ünnepi rendezvényekkel kapcsolatos információk, köztük a közlekedési információk megtalálhatóak a marcius15.kormany.hu oldalon.

Kiss Anita azt is elmondta: az ünnepség biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs most is egész nap ülésezik majd. A Kara Ákos NFM-államtitkár vezetésével felálló törzsben a Terrorelhárítási Központ, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ képviselői vesznek részt.

MTI

Mint ismeretes, újra lesz Békemenet: találkozás déli 12 órakor a budapesti Bem téren, ahonnan várhatóan 13 órakor indul a menet a Margit hídon át a Parlament előtti Kossuth térre, ahol a résztvevők meghallgatják Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét.