Családfakutatás kezdőknek és haladóknak
Gének és tények, legendák és valóság
Vízözön előtti kutyabőrök, régi címerek, foszló papírok, sárguló fotók az almáriumban, fakuló bejegyzések a családi biblia utolsó oldalán, legendák, titkok. Vajon mennyi belőlük a valóság és mennyi a fikció? Kik voltak az őseink, nemesemberek, jobbágyok, városi polgárok, honnan jöttek, mivel foglalkoztak, volt-e vagyonuk, hűek voltak-e házastársukhoz? Megannyi kérdés. Megválaszolásukban segít a genealógia, a leszármazáson alapuló rokonsági kapcsolatokkal foglalkozó tudomány.
„Ott suhog felettük kérlelhetetlen, fásult egykedvűséggel, aki átlép mindenen, akit át nem lép senki, akit sem elhagyni, sem megelőzni nem lehet, aki nem kérdez, de nem is válaszol, nem nevet, de nem is sír, aki nem született, de nem is hal meg, aki végtelen és örök, s ez az úr: az Idő.” Ezeket a sorokat Fekete István írta le, és lássuk be, a magyar irodalomban csak nagyon kevesen tudtak olyan mondatokat leírni, mint ő. Az Időt és a Múltat napjainkban – többek közt – a családfakutatók próbálják megfejteni, tetten érni.
Bárdossy Péter családfakutató szerint teljesen érthető emberi vágy, hogy megtudjuk, honnan jöttünk, kik vagyunk, kik voltak őseink. Az emberek erre kíváncsiak. És az is igaz, hogy ha valaki leül a számítógépéhez és elkezd kutakodni az interneten, szép eredményeket érhet el. Ám előbb-utóbb falba ütközik, nincs fenn minden a világhálón. El lehet menni levéltárakba is, ám egy idő után ott is felütik fejüket az akadályok. Rosszul olvasható sorok az anyakönyvekben; gót vagy cirill betűk; a gyakorlatlan szem sokszor tehetetlen a korabeli kézírással szemben; vagy az amatőr kutató nem tudja értelmezni, amit lát, nem leli a következő generációt, így elveszti a fonalat, elbizonytalanodik. Az is gyakori, hogy az adott településen nem volt temploma a kutatandó felekezetnek. Akkor aztán lehet keresni, utánajárni, hol anyakönyvezhették a híveket, ennek megállapításához azonban már szakember szükséges. Ismerni kell a korabeli szokásokat is a keresett személy vagy család megleléséhez.
Az egyház élen jár
A római katolikus egyházban az anyakönyvezést 1563-ban a tridenti zsinat tette kötelezővé, ám Magyarországon a legkorábbiak a soproni evangélikus (1624) és a kőszegi katolikus (1633) anyakönyvek. Csakhogy a felekezeti anyakönyveknél is leledzik egy probléma: elsősorban a szentségek kiszolgáltatását tekintették célnak; hány keresztelés, esküvő, temetés történt. Maga az egyén nem igazán számított. További gubanc: a római katolikus anyakönyveket magyar nyelven csupán a XIX. század végétől vezették – ezt megelőzően mindössze egy rövid időszakban, az 1840-es években.
Ami jól nyomozható, az az állami anyakönyvezés bevezetése (1895) utáni időszak. Elvileg. Mert itt is beleütközünk egy faramuci helyzetbe. A felekezeti anyakönyvek jól kutathatók, az 1960-as, 1970-es években begyűjtötték őket, levéltárakba kerültek. Ám az állami matrikulák egy új jogszabály szerint nem böngészhetők, ugyanakkor az internetre korábban mégis felkerült belőlük valamennyi, és ami egyszer eljutott a világhálóra, annak nyoma is marad.
Valamivel könnyebb a helyzet a nemesi családok esetében, rájuk vonatkozóan már a középkorban születtek felmérések. 1787-ben Magyarországon, Horvátországban és Erdélyben több mint 400 ezer nemesi rangú személy élt. Az úri családok esetében (hiszen az említett számból rengetegen dolgoztak, „bocskoroztak” parasztként, kisiparosként) támpontot jelenthetnek a királyi adománylevelek, birtoklevelek, netán a birtokperek feljegyzései, ezek a dokumentumok túlnyomórészt megtalálhatók a megyei levéltárakban, ilyenkor nem csupán a családfát lehet felállítani, hanem részletes családtörténet is konstruálható.
Az első körben a legfontosabb teendő minden lehetséges adatot begyűjteni a megrendelő családjáról. Segíthet egy papírfecni, egy keresztlevél, egy végrendelet, az idősebb családtagok emlékezete, bármi apróságnak tűnő dolog. A minimálisan szükséges adatok a négy nagyszülő pontos születési helye és ideje. A felderítés alapvetően a levéltárakban zajlik, ám ha a kázus úgy kívánja, utazni kell, akár a határon túlra is, a fő helyszín a történelmi Magyarország, illetve a Habsburg örökös tartományok. Az egyes területek között óriásiak a különbségek. Kárpátalján a helyzet katasztrofális, mert ott a szovjet időkben majdnem mindent megsemmisítettek. A mai Ausztriában és Felvidéken viszont nagyon jól lehet dolgozni. A kutatás általában két-három hónapig tart, ennyi idő mindenképp kell hozzá, és még így is megeshet, hogy évekre megakad az egész. Nem véletlenül: az árak több százezer forintra rúghatnak.
Mormon mikrofilmek
Újabb kiskapu a tiltó jogszabály tekintetében. A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (Macse) szerint a mormon egyház, más néven Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza a világ számos országában vitte mikrofilmre az anyakönyveket a családtörténeti kutatások megkönnyítése céljából. Magyarországon 1959-ben kezdték abszolválni ezt a feladatot, és az elkészült mikrofilmmásolatok egy példánya az Országos Levéltárban is megtalálható. A mormon vallásnak előírása az elődökkel való foglalkozás, az ősök megismerése és kutatásuk. Intézményrendszerük segítségével folyamatosan végzik a világ országaiban a különböző vallások anyakönyveinek és egyéb családkutatási forrásoknak a filmre vételét. Ezekhez a filmeket ma már nemcsak a kutatóhelyeken férhetünk hozzá, hanem otthonunkban is az interneten keresztül. Napjainkban több tíz millió magyarországi anyakönyvi bejegyzés adata olvasható, több ezer anyakönyvi oldal képi állománya tekinthető meg, kutatható az interneten. Itt tehát folyamatosan bővülő állományt találhatunk – mondja a Macse.
El kell mondani
Amennyiben eredménnyel járt a kutatás, az adatok bizonyíthatók, a tényeket közölni kell a megrendelővel, még akkor is, ha csalódást okoznak. Bárdossy Péter kiemelte, véleménye szerint egy felnőtt embernek el kell viselnie, hogy felmenői 75 százalékban szlovákok voltak, miközben mondjuk épp nem kedveli a szlávokat. De napvilágot látott olyan ódon misztérium is, hogy a dédnagymamaként ismert felmenő a tényleges dédnagymama testvére volt, valamely ismeretlen okból lépett az igazi dédi helyébe. A szerelem messzire elviszi az embereket, és manapság legfeljebb genetikai vizsgálattal lehetne bizonyítani, hogy a gróf volt-e az ős, vagy épp a lovászfiú, a grófnő, netán a cselédlány. A családfakutató úgy látja, az egykori uradalmi központokban érdekes dolgok derülhetnének ki egy-egy ilyen vizsgálat során.
A Demokrata kérdésére a szakember elmondta, nem gondolja, hogy a mesterséges intelligencia a közeljövőben bármilyen komoly szerepet is játszhatna a családfakutatásban. Hiszen nem tudja elolvasni az anyakönyveket, alkothat saját családfakutató programot, ám az anyakönyvi forrást nem tudja értelmezni, így amit nyújtani tud, az mesterséges, nem megalapozott információ.
Befejezés: e sorok szerzője is számtalan családi legendát hallott gyerekkorában a rokonoktól. „Andrássy szépapád Kossuth Lajos toborzóbiztosa volt, Világos után le kellett mondani a vagyonáról, vidékre száműzték, így kerülhette el a börtönt. Az üknagyapád testvére meg egyetemista korában beleszeretett egy híres színésznőbe, párbajozott érte egy gróffal, meghalt, akkor építettük a családi kriptát.” Nem tudom, hogy ez száz százalékig így van-e. Profi szakember kellene ennek kiderítéséhez. A kriptát mindenesetre gondozom.
