Zelcsényi Miklós
Hirdetés

„Nagykanizsán készülődünk!” – többek között ezt írta ki, saját bevallása szerint „felspannolt hangulatban” Zelcsényi Miklós.

A Tisza Párt programkoordinátora az Orbán-kormány által felépíttetett, 2021 végén átadott, a helyi baloldal által a túlzottnak tartott befogadóképessége miatt kritizált Kanizsa Arénából posztolt pénteken, egy nappal Magyar Péterék kongresszusa előtt.

Zelcsényi utoljára június 12-én került be az országos hírekbe, méghozzá elég negatív kontextusban. A 444 írta meg először, hogy

gyanúsítottként hallgatta ki és rabosította is a múlt héten a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága Zelcsényi Miklóst, a Tisza Párt programkoordinátorát. Zelcsényit költségvetési csalással gyanúsítják, ezen belül is jelentős vagyoni hátrányt okozó csalással. Ha bűnösnek találják, 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.
Az ügyben már 2019-ben feljelentés született, és a hatóságok azóta vizsgálják az esetet. Zelcsényi Miklós korábban sportrendezvények, köztük az Ultrabalaton futóverseny szervezésével foglalkozott, a Tisza Párt környezetében tavaly jelent meg. Sajtóinformációk szerint a 2017-es Budapestman Triatlon Országos Bajnokság szervezése miatt kell elszámolnia.

Zelcsényi Miklós kitart az ártatlansága mellett, de arról beszélt egy interjúban, hogy vitt magával tisztasági csomagot a rendőrségre. Azt is hozzátette: „Tehát szabadlábon tudtam távozni. És ez számomra egy picit azért meglepetés volt”.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.