Fotó: ShutterStock/paparazzza
Hirdetés

A kormányfő írásában kifejtette, „Sebestyén Józsefet erőszakkal vitték el Beregszászról, többször megverték, kórházba került. A történteket az áldozat ügyvéd előtt tett vallomásban mondta el. Aztán meghalt”.

„Várjuk a felelősök megbüntetését” – szögezte le a miniszterelnök.

Hozzátette azt is, hogy minden magyar felelős minden magyarért.

„A család számíthat ránk” – fogalmazott.

Orbán Viktor azt írta, az ukránok még ebben a helyzetben is Magyarországot vádolják.

„Szerintük feleslegesen keltjük a feszültséget, és rontjuk a magyar-ukrán kapcsolatokat. Mondják ezt miután agyonvertek egy magyar állampolgárt. Ami sok, az sok” – hangsúlyozta.

Megjegyezte, közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban.

„Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!” – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.

„Harcolunk az igazságért! Harcolj a hazugság ellen” – tette hozzá.

Zárásul a miniszterelnök azt írta, „még 274 nap.”