Hallgat és bagatellizál az ellenzék a kárpátaljai gyilkosság kapcsán
Csak politikai jellegű magyarázat létezik arra, hogy a kormánnyal szemben álló szereplők Sebestyén József halála kapcsán hamarabb vonják kétségbe azt, amit a szemükkel látnak, mint azt, amit az ukrán vezetés állít – mondta Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője a Magyar Nemzetnek.A magyar állampolgár sorozás során történt meggyilkolása nem lépte át a hazai baloldali politikusok ingerküszöbét, még az Ukrajnába előszeretettel látogató Gelencsér Ferenc sem érzett mindeddig semmi késztetést arra, hogy szóvá tegye az ukrán brutalitást, írta a lap.
A Tisza Párt aktivistái ugyan nem hagyták szó nélkül a történteket, véleményük azonban a Magyar Nemzet szerint megdöbbentő.
A párt nagykanizsai kongresszusára érkezők arról beszéltek, most két hónapig biztosan azt fogja harsogni a sajtó, hogy agyonvertek egy magyart. Egyikük pedig azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy nem biztos, hogy a toborzótiszt tette, arra ugyanis szerinte nincs semmilyen bizonyíték.
@patriotakopasz Ha valaki egy pillanatra is azt gondolta volna, hogy legalább az agyonvert kárpátaljai magyar testvérünk S. József esetében még a tiszások is megvédik a magyart, akkor álljon itt ez a felvétel, ami bemutatja, milyen gusztustalanul beszéltek az esetről Magyar Péter kongresszusának vendégei!
♬ eredeti hang – A kopasz
De a máskor oly buzgó, a jogállamiságért rendre harcoló civil szervezetek sem adtak hangot felháborodásuknak, a Magyar Nemzet szerint sem a TASZ, sem az Amnesty International vagy a Magyar Helsinki Bizottság nem rohant Brüsszelbe, hogy jogorvoslatot követeljen Sebestyén József meggyilkolásának ügyében.
