Fotó: franz12/Shutterstock.com (archív)
Hirdetés

A Luís Montenegro miniszterelnök kisebbségi kormányát támogató képviselők mellett a májusi választásokon a második legtöbb szavazatot kapott Chega radikális jobboldali párt törvényhozói szavaztak a bevándorlási politika szigorítása mellett.

Az új rendelkezések értelmében munkavállalói vízumot a jövőben csak magasan képzett bevándorlók kaphatnak, és a családegyesítés feltételei is szigorodnak.

A bevándorlók többségét képező brazilok a jövőben nem vehetik igénybe azt a jogszabályt, amelynek révén Portugáliába érkezésük után rendezhették a helyzetüket.

A parlament arról is szavazott, hogy új részleget hoznak létre a rendőrségen belül, amelynek az lesz a feladata, hogy küzdjön az illegális bevándorlás ellen, és szervezze meg az engedéllyel nem rendelkező bevándorlók kitoloncolását.

A kormány törvényjavaslatainak harmadik fejezetéről, amely a portugál állampolgársághoz való jutást lenne hivatott nehezíteni, további parlamenti vitákat folytatnak.

A Montenegro-kormány korábban már megszüntette azt a 2018 óta érvényben lévő rendelkezést, amelynek értelmében a bevándorlók, akik igazolni tudták, hogy legalább egy éve dolgoznak és fizetik a társadalombiztosítási hozzájárulást, rendezhették a helyzetüket, még akkor is, ha turistavízummal léptek be az országba.

Hivatalos adatok szerint 2014 végén 1,55 millió külföldi élt az ibériai országban, azaz négyszer annyian, mint 2017-ben, a külföldiek a teljes lakosság mintegy 15 százalékát tették ki.