Fotó: MNB
Hirdetés

Az MNB az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írták, hogy a kibocsátott 100 forintos bicolor érme névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő, azonos címletű forgalmi érme címletoldalával.

A tematikus oldalon a megszokott címerábrázolást a Kossuth- és József Attila-díjjal kitüntetett költő, Nagy László portréja és a Zsoltár, egyetlen című vers kéziratos fogalmazványának, valamint a mellé általa rajzolt kísérőkompozíciójának ábrázolása váltja fel. Az érmét Kovács Zoltán szobrászművész tervezte – áll a közleményben.

Mint az MNB honlapján olvasható, a tematikus oldal központi motívuma Nagy László – Balla Demeter fotóművész 1971-ben készített fényképe alapján mintázott – portréját jeleníti meg. A portré hátterében pegazust és azt szorosan átölelő lovasát ábrázoló grafika látható, amely Nagy László 1976-os verse kéziratos fogalmazványát és annak a költő által rajzolt kísérőkompozícióját jeleníti meg. Fölötte, a külső körgyűrűn középen, a fogalmazvány kezdő szavai olvashatók: „Uramisten szólok hozzád”. A pegazust és verskéziratot tartalmazó kompozíció facsimileként jelent meg az 1980-as Kísérlet a bánat ellen című posztumusz kötetben.

A belső mag jobb oldalán körívben olvashatók az „1925-1978” évszámok, amely a költő születésének és halálozásának idejét jelölik. A külső körgyűrűben, a körívet követve jobb oldalon a „NAGY LÁSZLÓ” felirat, bal oldalon a kibocsátóra utaló „MAGYARORSZÁG” felirat, alatta vízszintesen a kibocsátás évére utaló 2025-ös évszám található.

Kapcsolódó cikkünk

Az érme technikai paramétereiben megegyezik a készpénzforgalomban használt 100 forintos érmékkel.

Az egymilliós keretből 12 ezer darab elsőnapi (normál verdefényes) veretként sorszámozott díszcsomagolásban lesz elérhető. Az új 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozat egyenként 20 darab érmét tartalmazó rolnikban is megvásárolható lesz a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában.

Az új érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban találkozhat majd, az MNB a lakossági pénztárában címletváltást nem végez – írják a honlapon.

További részletek az érmékről az MNB honlapján olvashatók.