Az OTP új történelmi csúcsra húzta a Budapesti Értéktőzsdét
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 821,25 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 655,18 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy csütörtökön kedvező hangulat jellemezte a nyugat-európai tőkepiacokat és a tengerentúli indexek is magasabban nyitottak. Az amerikai kiskereskedelmi adatok a fogyasztás élénkülését mutatták júniusban a vámbizonytalanságok ellenére. A magyar piacon a nemzetközi hangulatra leginkább érzékeny OTP vezette az BUX index emelkedését új csúcsra – tette hozzá.
Az OTP-részvények ára 310 forinttal, 1,1 százalékkal 28 530 forintra nőtt, forgalmuk 14,3 milliárd forintot tett ki.
A Mol 24 forinttal, 0,8 százalékkal 3020 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama 1774 forinton stagnált, 670,4 millió forint értékben cseréltek gazdát a részvények.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,5 százalékkal 10 130 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9176,57 ponton zárt csütörtökön, ez 63,87 pontos, 0,7 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
