Ferencvárosban a kocsmalobbi diktál!
Baranyi Krisztina polgármester egyik napról a másikra lezáratta a Tűzoltó utca egy szakaszát, hogy Puzsér Róbert kocsmájának terasza lehessen a helyiek, az orvosok, a mentősök megkérdezése nélkül – közölte a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője pénteken a Facebook-oldalán.Szentkirályi Alexandra azt írta, hogy mindez egy gyermekklinika mellett történt, ahol most a mentők csak kerülőúton, dugóban tudnak haladni; emberéletek múlhatnak rajta, a lakók tiltakoznak, de az önkormányzat hallgat.
Puzsér ráadásul semmit sem fizet a közterület-használatért, amit Baranyi intézett el neki. A Tisza Párt pedig – élén Vitézy Dáviddal és Barna Judittal – megint a kocsmalobbi oldalán áll. Ismerős forgatókönyv Erzsébetvárosból: ott már elüldözték a lakókat, most Ferencváros a célpont. Budapest nem a bulibáróké, hanem az itt élő embereké! – fogalmazott a politikus.
A poszt alatt megosztott videójában Szentkirályi Alexandra azt mondta, hogy ha egy tiszás influenszer, mint Puzsér Róbert ingyenesen teraszt akar magának, akkor egész egyszerűen csak lezárat egy utcaszakaszt.
A frakcióvezető ezt a korrupció és a pofátlanság iskolapéldájának nevezte, majd hozzátette, hogy ehhez asszisztál Baranyi Krisztina, a Tisza-párt és még Vitézy Dávid is.
A kocsmalobbi egyre erősebb Budapesten. Ne feledjük, a tiszás Barna Judit nem csak a bulinegyed lobbijának dolgozott, de Puzsér kocsmájának is. Vitézy pedig korábban is záratott le utcákat kocsmák kedvéért. Mi ezzel nem értünk egyet – emelte ki.
Szentirályi Alexandra szerint a belvárosi elnéptelenedés így is drasztikus, nem lehet az ott élő embereket elüldözni a bulituristák miatt, akik nem tisztelik a városunkat.
Budapestnek minőségi turizmusra és minden esetben a kerületben élők érdekeinek a figyelembe vételére van szüksége, nem pedig újabb kocsmalobbistákra – közölte.
