Megy lefelé a képcsőn a vasárnap esti MSZP-DK találkozóról Vágó Gábor, az LMP tárgyaló delegációjának tagja, és közben mondja az őt kísérő kamerába:

– A pogácsa az csak közepesen volt száraz… de mondjuk, ha én részeg vagyok, és otthon meghívok barátokat beszélgetni, az a minimum, hogy őt is megkínálom viszkivel.

– A részegség, az hogy jött a képbe? – kérdez rá a riporter.

– Mind fizikailag, mind pedig átvitt értelmében komolyan lehet venni.

Valóban. Gyurcsány Ferenc olyan mértékben nyeregben érzi magát, úgy megrészegült a hatalom felderengő reményétől, hogy már az italosságot is megengedi magának. Úgy érzi, a 2009 óta dédelgetett terve, hogy visszaszerezze a baloldal vezetését, és onnan indítson támadást a kormányfői posztért, a megvalósulás küszöbére érkezett. Az MSZP-ből már hülyét csinált, Karácsony Gergely hozzá képest kisdobos, akkor vezeti a falnak, amikor akarja, az LMP-t sarokba szorította, az egyeztetéseken ő a házigazda, nála, az ő irodájában kell jelentkezni, ha a baloldalon valaki akar valamit.

Erre inni kell!

Hiszen szó sem volt arról, hogy ezen a találkozón bármiféle egyezkedésre sor kerülhet. Sakkjáték az egész, az MSZP térdepeltetése után az LMP térdepeltetése. Merész lépés volt, de bejött. Eljöttek, térdepeltek. Bacio la mano, csókolom a kezét, keresztapa.

Az LMP pedig vergődik tovább a megoldhatatlan feladat szorításában. Ha egyeztet, akkor elveszíti a jelöltjeit, elveszíti a támogatást, elveszíti az arcát, kiesik a parlamentből. Ha nem egyeztet, akkor ízekre szedik a megmondóemberek, elmarják a még megmaradt szavazóit is, kiesik a parlamentből.

A pártemberek és az újságírók elmentek, Gyurcsány egyedül gusztálja a palackokat. Melyik is legyen a János-áldás, a jó öreg Chivas Regal, a megunhatatlan Johnnie Walker, esetleg egy kis ír Jameson, klasszikus Ballantine’s?

Pedig keserű pohár az, ami hátra van.