„Rohadt erős csaj vagyok!”
Számos megpróbáltatáson keresztül túljutva pénteken megszerezte pályafutása első egyéni világbajnoki érmét Fábián Bettina, aki a szingapúri viadalon a nyíltvízi úszók 3 kilométeres sprintversenyében holtversenyben harmadikként csapott célba.
„Az utolsó kör végén bekerültem középre, az ausztrál megpróbált hátrébb tolni a víz alatt, de nem hagytam magam. Az utolsó száz méteren óriási lélekjelenlétre volt szükségem, de tudtam, hogy én akarok ott lenni a dobogón, és előbb fogom elérni a panelt. Egy igazi csoda ez a bronzérem azok után, ami az elmúlt két hónapban történt velem, és tudtam, ez az egész csak akkor éri meg, ha ott állok majd a dobogón” – nyilatkozta az MTI-nek Fábián, aki hátsérüléssel bajlódik, amely miatt nem tudott hosszú edzéseket végezni, ezért sem indult a világbajnokságon 10 kilométeren, az olimpiai számban, amelyben tavaly Párizsban ötödik lett.
A 20 éves magyar versenyző a könnyeivel küszködve a vegyes zónában elmondta, a pihenők során mindenki csak „levegőhöz próbált jutni”.
„Ha testileg nem is vagyok a legjobb formában, de fejben nagyon erősnek érzem magam. Ez az az érem, amire a világon a legbüszkébb vagyok” – fűzte hozzá a Ferencváros sportolója.
„A gödörből is kimászom, ha kell. Az elmúlt években rengeteg olyan nehézségen mentem keresztül, amibe más belerokkant volna. Nem látszódik a külsőm alapján, de én egy rohadt erős csaj vagyok. Tegnap picit elment az önbizalmam az öt kilométer után, de tudtam, hogy ezt az érmet fejben meg tudom nyerni” – mondta Fábián, akinél tavaly év elején, a dohai olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt az orvosok mononukleózist állapítottak meg, ennek ellenére kijutott a párizsi játékokra.
„Ez mentálisan nagyon sokat jelentett, ha ott akkor nem sikerül, akkor lehet, hogy nem tudtam volna így összeszedni magam. Ahhoz, hogy egyszer olimpián még jobban szerepeljek, akkor ezen az úton szerintem végig kellett mennem” – mondta Fábián, aki a magyar küldöttség első érmét szerezte a szingapúri vizes világbajnokságon.
