Amerika nyer, Európa fizeti

Keményebb hangot ütött meg Oroszországgal szemben Donald Trump, aki állítólag csalódott a „szépen beszélő, aztán mindenkit lebombázó” Putyinban. Az amerikai elnök bejelentette, hogy Ukrajnát a NATO-n keresztül amerikai fegyverekkel fogják felszerelni, és amennyiben 50 napon belül nem születik megállapodás a háború befejezéséről, Washington akár százszázalékos büntetővámokat is kivet majd Oroszországra és kereskedelmi partnereire. Az Egyesült Államok immár nemcsak védelmi, hanem támadó fegyvereket is szállítana Kijevnek, méghozzá úgy, hogy európai országok fizetnék ki őket, így Trump megtartaná ígéretét, hogy az Egyesült Államok nem költ Ukrajnára. Sőt, most még keresne is rajta. Trump külön kiemelte a csomagban szereplő Patriot légvédelmi rendszereket, azóta azonban felmerült az Oroszország mélyén végrehajtott támadásokra alkalmas ATACMS és Tomahawk rakéták, valamint AGM–158 JASSM robotrepülőgépek szállításának a lehetősége is. Sőt, Trump négyszemközt arra bátorította Ukrajnát, hogy fokozza az orosz területekre mért mélységi csapásokat, Zelenszkijt pedig állítólag arról faggatta, le tudna-e csapni Moszkvára, ha az Egyesült Államok nagy hatótávolságú fegyvereket biztosítana a számára.

Az európai „tettre készek” ünneplik a tervet. Kijev is lelkes, úgy érzi, esélyt kapott legalább arra, hogy jobb feltételeket harcoljon ki magának a béketárgyalásokhoz. Trump retorikai irányváltása ugyanakkor heves ellenállásba ütközik néhány támogatója, különösen a „Make America Great Again” mozgalom részéről, akik a lépést a választóknak tett ígéretek megszegésének tartják. A Kremlt nem rázta meg az amerikai bejelentés, és határozottan elutasította, hogy az ultimátumok nyelvén beszéljenek vele. Mint a megszólalók fogalmaztak, Moszkva nem tűzszünetet, hanem stabil békét akar, és továbbra is elkötelezett háborús céljai elérése mellett.

De mit is jelent Trump ultimátuma? S egyáltalán, a politikai kérdésekben gyakran ingadozó, szeszélyes amerikai elnök tényleg tartósan megváltoztatta-e a véleményét Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatban?

Kezdjük rögtön azzal, hogy Donald Trump lényegében 50 nappal elhalasztotta az Oroszországgal és kereskedelmi partnereivel szembeni vámok bevezetését. S nemcsak a rá nehezedő bel- és külpolitikai nyomást csökkentette a bejelentéssel, de gyakorlatilag félre is tette Lindsey Graham 500 százalékos büntetővámokat célzó törvényét. Elvette az élét az Egyesült Államok nemzetközi kapcsolataira nézve is veszélyes és komoly kihívást jelentő szankciók kivetésének. Ne felejtsük el, hogy ezt leginkább Kijev és az európai „tettre készek” szorgalmazták.

Emellett az sem világos, hogy milyen fegyvereket szállít Ukrajnának – a NATO-n keresztül és európai pénzből – Washington, és mennyit. Trump csak egyetlen fegyvertípust nevezett meg, a Patriot légvédelmi rendszereket. Összesen 17 Patriotról beszélt, de világossá tette, hogy nem fognak eljutni Ukrajnába. Az is homályos, hogy teljes rendszerekről, ütegekről, avagy csupán rakétákról van-e szó. Ha üteget értett ez alatt, akkor a 17 kifejezetten eltúlzott számnak tűnik. Összehasonlításképpen, nyílt források szerint a NATO-tag Németországnak jelenleg csak hat, Izraelnek, az Egyesült Államok legközelebbi szövetségesének pedig három ilyen rendszere van. Ukrajna eredetileg nyolc rendszert kapott, ebből azonban jelenleg már csak hat üteg működik.

Ezért aztán valószínű, hogy két vagy három üteg átadásáról van szó, amelyből Németország kettőt, Norvégia pedig egyet finanszíroz. Csak a miheztartás végett, a Patriot csúcstechnikájú légvédelmi rendszer, amelyhez egy üteg – ez a radarból, a vezérlőből, a generátorból és a rakétaindító egységekből áll, 4-6 szállító-indító állványán négy-négy rakéta található – költsége 1,1-1,3, míg a PAC–3 MSE rakéta ára egységenként 4-6 millió dollár. A minimális, egyedi objektumokra kiterjedő frontvonal-lefedettséghez Ukrajnának 12-20 ütegre, hozzá rakétákra van szüksége. De e rendszerek átadásánál figyelembe kell venni a képességeket is. A Pentagon készletei ugyanis kritikus szintre apadtak. A The Guardian szerint Patriot rakétákból például a minimálisan előírt készleteknek mindössze 25 százaléka áll rendelkezésre, mert a közel-keleti akciókban kifogytak a tartalékok. Az Egyesült Államok gyártókapacitása nem elégséges, ugyanis mindössze 5-600 rakétát tud előállítani évente. Közben csak Katarban 30 Patriotot – az éves gyártás öt százalékát – lőttek el az amerikaiak három perc alatt. Ezért aztán fenntartásokkal kell kezelni Trumpnak azt a bejelentését is, miszerint ezek a rendszerek a következő napokban megérkeznek Ukrajnába. A La Repubblica szerint képtelenség, hogy a Trump által ígért fegyverek ősz Ukrajnában legyenek.

De problémák vannak az európai finanszírozással is. A „tettre készek” koalíciójának három tagja – Csehország, Franciaország, Olaszország – például rögtön bejelentette, hogy nem hajlandó fizetni Ukrajna amerikai felfegyverzését. A csehek inkább lőszerek beszerzésével segítenék Kijevet, és érthető módon Prága a saját lőszergyárait akarja helyzetbe hozni. Hasonló okok állnak Párizs és Róma tartózkodása mögött is, hiszen mindkét kormány inkább az európai hadiipar támogatását részesíti előnyben, és a saját fejlesztésű, közös SAMP/T légvédelmi rendszerek szállítását javasolják az amerikai Patriot rendszerek helyett. De megszólaltak a lengyelek is, és Radosław Sikorski külügyminiszter szerint Ukrajna fegyverzetének finanszírozására az Európában befagyasztott orosz vagyon felhasználása lenne a legjobb megoldás. Trump javaslata egyébként is különösen kényes pillanatban érkezett, hiszen éppen most kezdődött meg a két évig tartó egyeztetési folyamat az EU következő, 2028-tól érvényes költségvetéséről. Több tagállam szerint pedig túl sok a prioritás és túl kevés a pénz. Egyes országok a hagyományos kiadások, például a mezőgazdaság és a regionális támogatások mellett kívánnak maradni, míg mások nagyobb hangsúlyt helyeznének a védelempolitikára és az Ukrajnának nyújtott támogatására. A Bloomberg közben azt is megemlíti, hogy az uniós szerződések jelenlegi szabályai alapján az EU közös költségvetéséből nem lehet közvetlenül amerikai fegyvereket vásárolni Ukrajnának. Ez pedig azt jelenti, hogy az egyes tagállamoknak a saját nemzeti költségvetésükből kellene finanszírozniuk az ilyen szállításokat, esetleg részben egy meglévő, 150 milliárd eurós közös hitelalap segítségével.

Kérdés az is, miért és mire is adott Trump 50 napot Putyinnak. Ne felejtsük el, egy július eleji telefonbeszélgetésben Putyin állítólag jelezte amerikai kollégájának, hogy a következő hatvan napban újabb területeken nyomulnak előre az orosz csapatok. Trump bejelentését így akár úgy is értelmezhetjük, hogy Putyinnak legalább két hónapja van a nyári offenzíva befejezésére. Ez azonban egyáltalán nem jelenti egyben azt is, hogy a frontokon addig Moszkva számára ideális helyzet állhat elő, amely már lehetővé teszi a tűzszüneti tárgyalások felpörgését. Mint ahogy mindezekből nem szabad arra sem következtetni, hogy Fehér Ház és a Kreml között volna valamiféle megállapodás, tény azonban, hogy Trump hangneme azért nem volt olyan harcias, mint a bejelentés nyugati fogadtatása. Végső soron ugyanis a tényleges bejelentések közel sem tűnnek annyira keménynek, mint az előzetes várakozások. Olyannyira, hogy az orosz tőzsde még erősödött is.

Trump bejelentése tehát egyelőre nem tűnik döntő fordulatnak – Washingtonnak a közvetlen beavatkozáson kívül nem nagyon van hatékony eszköze a háború menetének a megfordításához –, inkább csak a lehetőségek határait kínosan figyelembe vevő, taktikai jellegű újragondolásnak. A sikerorientált, gyors eredményekhez, mások földbe döngöléséhez szokott Trumpot valahol frusztrálja, hogy Putyin konok kitartása, a MAGA-bázis, az európai szövetségesek és a hagyományos republikánusok nyomása között kell egyensúlyoznia. Közben azért eredeti célját követve időt nyer, miközben fenntartja Amerika teljes ellenőrzését a nyugati politika felett. Washington pénzügyileg és műveletileg is visszalép, a katonai támogatás terhét Európára helyezi, miközben – ha már Kína úgysem hagyja Oroszországot veszíteni – pragmatikusan lehetővé teszi Oroszországnak, hogy a terepen egyértelműsítse a helyzetét, ám nem dobja neki oda Ukrajnát sem. Mindenki kapott valamit – a legkevesebbet Európa –, de a legfőbb eredmény, hogy a retorikai vagdalkozás közepette még mindig Amerika tartja a kezében a szálakat. Az ukránok tovább vívják Amerika geopolitikai proxiháborúját, ráadásul Európa fizeti az egészet. Eközben Oroszország már kilépne – el sem kezdte volna –, de nem tud, így hosszú távon gyengül és jobb híján abban bízik, hogy a saját játékát játszó Trump azért figyelembe veszi az érdekeit a nagy geopolitikai osztozkodásban.