Miért eszünk olyankor is, amikor nem vagyunk éhesek?
Egy friss nemzetközi kutatás szerint az emberek nem azért nyúlnak „vigaszt nyújtó” ételekhez, mert élvezik az ízüket, hanem azért, mert így próbálnak megküzdeni az unalommal és az ürességérzettel – derül ki a Times of India cikkéből. A tanulmány alapjaiban kérdőjelezi meg az úgynevezett „komfortételekről” alkotott általános elképzeléseket, és rávilágít: sokszor nem az elégedettségérzet, hanem a pótcselekvés az igazi mozgatórugó.
A kutatás, amely a Nutrients című tudományos folyóiratban jelent meg, arra kereste a választ, miért eszünk olyankor is, amikor nem vagyunk éhesek. A résztvevők egybehangzóan arról számoltak be, hogy az evés nem feltétlenül az élvezetről vagy az ízélményről szól, hanem arról, hogy „csináljanak valamit”. Különösen gyakori ez az olyan tevékenységek közben, mint a tévézés vagy a céltalan internetezés, vagyis amikor az ember passzívan van jelen, és semmi sem köti le igazán a figyelmét.
Ilyenkor az evés egyfajta meneküléssé válik az unalomból.
A tanulmány szerzői hangsúlyozzák: a „komfortételek” iránti vágy nem feltétlenül valós éhségérzeten alapul, hanem pszichés szükségleten. Ez a fajta evés tehát elsősorban nem a test, hanem a lélek igényeire válaszol. A probléma ott kezdődik, hogy
ezek a megoldások többnyire csak átmenetileg enyhítik a belső feszültséget, hosszabb távon viszont hozzájárulhatnak a túlsúlyhoz, a rossz közérzethez és az önértékelési zavarokhoz is.
Érdekes megfigyelés, hogy a férfiak és a nők különböző érzelmi háttérrel fordulnak a „komfortevés” felé. Míg a nők esetében a negatív érzelmek – például a szorongás vagy a bánat – gyakran váltanak ki ilyen reakciót, a férfiaknál jellemzőbb az unalom vagy a kontrollérzet hiánya. A kutatás ugyan nem részletezi mélyrehatóan ezeket a nemek közötti különbségeket, mégis fontos felismerés, hogy a „komfortételekhez” fűződő viszonyunkban személyes és társadalmi mintázatok is meghúzódnak.
A „komfortevéshez” tipikusan olyan ételek társulnak, amelyeknek magas a zsír- és cukortartalmuk – például sütemények, chips, csokoládé vagy pizzafélék. Ezek nemcsak gyors örömérzetet adnak, hanem nosztalgikus, a „gyermekkor biztonságát idéző” érzéseket is kelthetnek.
Az agy ilyenkor a dopamin és más „örömhormonok” révén valódi megnyugvást jelez, még akkor is, ha a szervezetnek semmi szüksége az adott ételre.
A tanulmány szerzői szerint az érzelmi evés nem csupán rossz szokás, hanem figyelmeztető jel is, egy olyan, belülről érkező üzenet, amely arról árulkodik, hogy valami hiányzik. Éppen ezért a megelőzés kulcsa nem az önmegtartóztatásban, hanem az alternatív megküzdési stratégiákban rejlik. Sokan például már azzal is visszanyerik az önuralmat, ha felismerik: „most nem vagyok éhes, csak unatkozom”. Ilyenkor már elegendő lehet egy rövid séta, egy telefonbeszélgetés, vagy valamilyen kreatív tevékenység, hogy megakasszuk a kényszeres evés okozta spirált.
A Times of India írása arra figyelmeztet: nem érdemes bagatellizálni az érzelmi evés jelenségét, különösen egy olyan korban, amikor képernyők mögött éljük az életüket, és a valódi emberi kapcsolatok gyakran háttérbe szorulnak. Aki tehát rendszeresen nyúl „vigaszt nyújtó falatokhoz” anélkül, hogy valóban éhes lenne, annak érdemes elgondolkodnia azon, mit próbál pótolni, és hogyan lehetne egészségesebb módon betölteni ezt az űrt.
