Fotó: Bástya Színház
Hirdetés

Aki látta az Emma Thompson főszereplésével készült Minden jót, Leo Grande című 2022-es angol filmet, feltűnhetett neki, hogy csaknem végig ugyanazon a helyszínen játszódik, három főbb szereplője van, és cselekménye párbeszédeken alapul. Vagyis: sok tekintetben olyan, mintha színmű volna. És a Bástya Színház el is készítette a mozgóképes alkotás színpadi változatát: Katy Brand forgatókönyvét Góczán Judit adaptálta, a rendezői feladatokat Keresztes Tamás látta el.

A nyitó jelenetben a néző egy idős hölgyet lát, aki egy szállodai szobában várakozik, meglehetősen izgatottan és elfogódottan. Kisvártatva nyílik az ajtó, megnyerő külsejű fiatalember lép be. Nyilvánvaló, hogy randevújuk van, de egykettőre kiderül: nem azért találkoznak, mert szerelmesek egymásba.

A hölgy, aki Nancy néven mutatkozik be, igencsak frusztrált: harmincegy évig élt érzéki öröm nélküli házasságban, két éve özvegyült meg, és most szeretné megtapasztalni azt, amiben eddig nem volt része. A fiatalember, Leo Grande az e célra felfogadott eszkortfiú.

A hölgy, aki egyébként nyugdíjas pedagógus, olyannyira eltökélt és módszeres, hogy listát készített arról, mit és hogyan szeretne kipróbálni. Csakhogy ez nem megy gombnyomásra, ezért kísérletet tesz rá, hogy az együttlét előtt kissé megismerje Leót.

Kapcsolódó cikkünk

Nancy legnagyobb meglepetésére a fiatalember intellektuálisan megfelelő partnernek bizonyul, ráadásul bátorító is, és ami talán a legfontosabb: nem ítélkezik. Így Nancy újabb alkalmat rendel tőle, és immár valódi érdeklődést mutat a múltja, a családtagjaival – különösen az édesanyjával – való viszonya és általában az élete iránt. Ám míg Leo szívesen beszél a munkájáról – így a néző megtudhatja, hogy kimondottan jónak tartja magát benne –, a személyes ügyeiről a lehető legkevesebbet szeretné elárulni.

De meddig lehet személytelennek és távolinak maradni egy alapvetően üzleti, ám intim érintkezést célzó kapcsolatban? Mit nyerhet az őszinteségre való törekvéssel Nancy, és mit veszíthet a fiatalember? És mi lehet a kíváncsiság, valamint az őszinteség ára?

A Minden jót, Leo Grande ambiciózus vállalkozás: egyszerre kíván pikáns és provokatív, könnyed és mély, szórakoztató és tartalmas lenni. Hiszen egy koros hölgy és egy nála több évtizeddel fiatalabb férfi kapcsolatáról mesél,úgy, hogy Nancy hit- és erkölcstantanár volt, vagyis nyugdíjas éveiben olyan helyzetben találja magát, amelyet aktív dolgozó korában hivatalból helytelenített és elítélt.

Fotó: Bástya Színház

És hogy összességében hogyan teljesít a mű? Nos, az, hogy a személyes problémák jó részére a pénzért vásárolható szex jelenti a hatékony megoldást, legalábbis vitatható. Központi üzenete pedig jól hangzik ugyan, de nem lehet nem észrevenni, hogy végső soron nem más, mint a fogyasztói társadalom által támogatott individualista-hedonista attitűd kiterjesztése – mondjuk így – a szexuális önmenedzselés területére. Hiszen a reklámok jellemző közlendője így foglalható össze: „Szeresd magad, kényeztesd magad, mert neked ez jár” – és ez a Leo Grande központi üzenete is.

Az alkotás idealizált képet fest a szexmunkásokról. A valóságban vajon melyik eszkort volna ennyire türelmes az ügyfelével, melyik volna hajlandó annyi figyelmet szentelni neki, mint Leo Nancynek? És hány eszkort mentes a különféle szenvedély- és egyéb betegségektől, mint ahogy a műben bemutatott fiatalember?

Ám a darab ezen egyszerűsítésekkel és idealizálásokkal együtt is szórakoztató: szellemes dialógusok és szerethető karakterek jellemzik – sajátságos női szempontól megfogalmazva, felrajzolva. És míg a súlyponti üzenetével szemben egyeseknek lehetnek fenntartásaik, számos egyéb megállapítása – például az, hogy a szexualitás és az intimitás összetett és személyes dolog – helytálló.

Egy megoldása pedig elgondolkodtató: a darab harmadik szereplője – amint egy ponton kiderül: Nancy egykori diákja – több évtizeddel fiatalabb ugyan, mint az immár nyugdíjas tanárnő, ám az ő magánélete sincs rendben, hiszen csupán áttételeken keresztül éli: romantikus sorozatokat néz, aztán hosszan dühöng amiatt, hogy az egyik évad végén mit kellett megtudnia a neki legszimpatikusabb (férfi) szereplőről. A mű tehát rámutat: abban a tekintetben, hogy tagjai mennyire élik meg, mennyire váltják valóra a vágyaikat, nincs érdemi különbség a generációk között.

Fotó: Bástya Színház

A Bástya Színházban látható előadás tökéletesen illik a kamaraszínpad szűk teréhez. A játékra rendelkezésre álló terület egy részét egy franciaágy, kisebbik részét egy dohányzóasztal és a köréje helyezett ülőalkalmatosságok töltik be, és amikor a színészek bejönnek vagy kivonulnak, karnyújtásnyinál is kurtább távolságra vannak az első sorban ülő nézőktől. Ez újabb, személyes aspektussal gazdagítja a darab egyik központi fogalmaként említhető intimitást.

A Nancy szerepét játszó Udvaros Dorottya minden rezdülésében hitelesen jeleníti meg az évtizedekig örömtelen házasságban élő, ám most önmagával törődni kezdő, idős asszonyt, akinek nemcsak a gátlásait és egyéb fenntartásait kell legyőznie, de a szexuális életről – és abban a saját szerepéről – alkotott fogalmait is újra kell definiálnia.

A Leo Grandét alakító Medveczky Balázs remekül hozza a karaktert, amíg annak kiállásáról, magabiztosságáról és támogató hozzáállásáról van szó. Amikor a sebzettségét, érzékenységét, érzelmi kiszolgáltatottságát kell megjelenítenie – arra a monológra gondolunk, amelyben feltárja az anyjával való konfliktusának gyökereit –, alakítása kissé veszít az erejéből.

A tanárnő volt diákját játszó Mosolygó Sára túlságosan rövid ideig van színpadon ahhoz, hogy a néző eldönthesse, hogyan viszonyuljon e karakterhez. A rendelkezésére álló időben mindenesetre jól érzékelteti a figura kelletlenségét, hányavetiségét.

Vagyis: a Leo Grande alapvetően szórakoztató és több elgondolkodtató felvetést tartalmazó darab. Tulajdonképpen egy párhuzamosan folyó, már-már terápiás folyamatról szól, amelynek során egy idős hölgy felfedezi saját szexualitását és megtapasztalja a vele járó örömöket, míg egy fiatal férfi eljut odáig, hogy őszintén bevallja a foglalkozását és vállalja önmagát a legszűkebb környezete előtt. Azaz: mindkét fél kap valamit a másiktól, miközben tanulhat ezt-azt saját magáról.

És ha elegendő időt szán a tanulságok átgondolására, netán gyakorlatba való átültetésére, talán a néző is így lesz vele.