Nyugat-nílusi vírus okozta fertőzésben halt meg egy nő Olaszországban
Olaszországban meghalt egy idős nő nyugat-nílusi vírus (WNV) okozta fertőzésben – közölték a hatóságok vasárnap.A 82 éves asszony, aki a Rómától északra fekvő Nerola településen élt, a múlt héten került kórházba, miután lázas lett. A hivatalos adatok szerint Róma térségében hat másik WNV-megbetegedést is megerősítettek. Egy 63 és egy 72 éves beteg kórházba került, és kritikus állapotban van. A hatóságok munkacsoportot hoztak létre a járvány kezelésére.
A nyugat-nílusi vírus okozta nyugat-nílusi láz súlyos, esetleg halálos kimenetelű esetei általában idősebb, már meglévő betegségekkel küzdő embereknél fordulnak elő. A fertőzéseknek csak mintegy 1 százaléka vezet súlyos idegrendszeri megbetegedéshez. A be nem jelentett esetek száma általában nagyon magas, mivel a fertőzések mintegy 80 százaléka tünetmentes.
A vírust először Afrikában mutatták ki, és valószínűleg vándormadarakkal került Európába. A madarak által megfertőzött szúnyogok átadhatják a vírust az embereknek és más emlősöknek.
