Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a múlt héten terjesztette elő az unió következő ciklusára szóló költségvetési javaslatot. A válasz nem váratott magára: a tagállamok és az érintett ágazatok egyaránt felháborodással és elutasítással reagáltak. Még Németország is élesen bírálta a terveket, különösen a vállalatokra kivetni tervezett új adót, amit a Friedrich Merz szóvivője egyszerűen nonszensznek nevezett – írta meg a Világgazdaság.

Hirdetés

Von der Leyen alól elfogyott a talaj

Alig száradt meg a tinta a javaslaton, Németország és Hollandia máris végzetes csapást mért rá.

„Szó sem lehet arról, hogy az Európai Unió adóztassa a vállalatokat, hiszen nincs erre jogalapja”

– mondta Friedrich Merz szóvivője egy Keir Starmer brit miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatón Londonban.

„Ezt nem fogjuk megtenni”

– szögezte le a szóvivő. A helyzet pikáns, hiszen Merz és Von der Leyen egyaránt a német kereszténydemokrata párt, a CDU tagja. A holland kormány szóvivője a Politico című lapnak elmondta: „Hollandia számára ez nem képezi vita tárgyát, az EU-nak inkább csökkentenie kellene a költségvetését, nem növelnie.

Az Európai Parlament képviselői – akiknek szintén jóvá kellene hagyniuk a tervet – sem lelkesednek, a tagállamok agrárminiszterei egyenesen fellázadtak – írja a gazdasági portál.