Szijjártó Péter reméli, hogy az amerikai–orosz mérkőzések enyhülést hoznak
A pingpong-diplomácia egyszer már bejött az 1970-es években, így remélhetőleg a kedden Budapesten rendezendő amerikai–orosz birkózó mérkőzések is enyhülést fognak hozni a két ország kapcsolatában – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebookon a tárca közleménye szerint.
A tárcavezető a „Wrestling for Peace” elnevezésű orosz–amerikai csapattalálkozó kapcsán rámutatott, hogy az úgynevezett „pingpong-diplomácia” egyszer már bejött, amikor az 1970-es évek elején az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság sportolói között asztalitenisz-mérkőzéseket rendeztek, ami jelentős enyhülést hozott a két ország kapcsolatában.
Majd reményét fejezte ki, hogy a birkózás-diplomácia most hasonlóan sikeres lesz.
A Professional Wrestling League (PWL) szervezésében Magyarország ad otthont a „Wrestling for Peace” elnevezésű orosz-amerikai csapattalálkozónak, amelyet szabadfogásban, tíz súlycsoportban rendeznek meg. Az esemény helyszínét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia biztosítja.
„Sporttal a békéért!” – írta a miniszter.
A rangos sporteseményen részt vesz az Orosz Birkózó Szövetség elnöke, Mihail Mamiasvili és az Amerikai Birkózó Szövetség ügyvezető elnöke, Rich Bender is.
