Robert Ficóék ötlete ellehetetlenítené a felvidéki magyar képviseletet
A Magyar Szövetség nem hagyta szó nélkül a szlovák kormány választási törvénymódosítási javaslatait: saját, világos és egyértelmű elképzelésekkel állt elő, írta az Index.A felvidéki magyar párt azt szeretné elérni, hogy a nemzetiségi pártokra ne ugyanaz a belépési küszöb vonatkozzon, mint a nagy pártokra.
A szlovák belügyminisztérium azt javasolja, hogy csak azok a pártok részesüljenek az állami finanszírozásból, amelyek bejutnak a parlamentbe, vagyis elérik az öt százalékot – eddig három százalék volt a határ. Emellett a pártok támogatása harminc százalékkal csökkenne abban az esetben, ha az államháztartási hiány meghaladná a bruttó hazai össztermék három százalékát.
Robert Fico miniszterelnök arról beszélt, hogy ötről hét százalékra emelnék a bejutási küszöböt, míg 150-ről 100-ra csökkentenék a parlamenti képviselők számát.
Az Index rávilágított arra, hogy ez leginkább a kisebb pártokat érintené hátrányosan, köztük a Magyar Szövetséget, amely rendre öt százalék alatt szerepel a választásokon. A felvidéki magyar párt sajtótájékoztatót tartott a témában, ahol Gubík László elnök elmondta, azt szeretnék, ha a nemzetiségi párt fogalma törvényi szinten legyen definiálva, ahogy ez Szerbiában, Szlovéniában és Horvátországban működik.
A Magyar Szövetség továbbá bevezetné a regionális küszöböt, ami azt jelentené, ha egy párt az adott megyében öt százaléknál jobb eredményt ér el, de országos szinten rosszabbul szerepel, képviselői helyekhez juthatna.
A felvidéki magyar párt további javaslatai az Index cikkében.
