Káros szemléletből született, mégis megigéz a Tisza-tó
Tévedésből varázslat (Kégaléria!)
Élővizeink pillanatnyi gazdasági érdekű megerőszakolása mindig hosszú távú bajt okoz, de a bajból is kinőhetnek jó dolgok. Példa erre a lenyűgöző élővilágú Tisza-tó.
Ma már tudjuk, hogy a folyószabályozások súlyos ökológiai katasztrófákat eredményező végzetes tévedésnek bizonyultak. Hogy egyebet ne mondjunk, az Alföld, különösen a Homokhátság egyre aggasztóbb sivatagosodása a Tisza kiegyenesítésének közvetlen következménye. Az addig lustán hömpölygő, áradáskor nagy területeket az áldott vízzel öntöző folyó emiatt felgyorsult, a víz bemélyítette a medret, így a part menti területeken jelentősen csökkent a talajvízszint, az ugyanis a gravitáció törvénye szerint a talaj kapillárisrendszerén keresztül a Tiszába csorgott.
A duzzasztóművek sem orvosolják érdemben a bajt, sőt, a duzzasztott folyórész alatti területek alkalmasint még rosszabb helyzetbe kerülnek, és akkor csak a vízellátást vesszük, az élővilágra gyakorolt ugyancsak kedvezőtlen hatásokat nem is említjük.
Ezért nem rajongunk túlságosan a kiskörei vízlépcsőért sem. Ezt 1967-től 1973-ig építették fel, a kijelölt területek, köztük gyümölcsösök, települések – van olyan pont a tóban, ahol mementóként magasodik ki a vízből a nagy sietségben ott felejtett egykori villanyoszlop – elárasztása 1978-ra fejeződött be. Így jött létre az 1988-ig eredeti rendeltetése szerint mezőgazdasági öntözésre tervezett kiskörei víztározónak nevezett Tisza-tó. A kiskörei duzzasztóművel ugyan vízerőművet is kialakítottak, ennek összesen 28,8 megawatt teljesítményű négy turbinája azonban évente mindössze 95 ezer megawattóra villamos energiát termel, ez az évente átlagosan 48 ezer gigawattórányi hazai áramfelhasználás mindössze 0,19 százaléka.
Az egész értelme tehát megkérdőjelezhető, ugyanakkor a Tisza-tó léte ma már tény, az eredeti állapotot helyreállítani aligha lehet, így hát fölösleges dúlni-fúlni. Inkább meg kell ismerkedni vele, megkeresve azt, ami benne szép és jó. Mert van ilyen is bőven.
A Tisza-tó a maga 127 négyzetkilométeres területével hazánk második legnagyobb tava, a mesterségesen létrehozottak sorában pedig a legnagyobb. Észak-déli irányban 27 kilométeren nyúlik el, szélessége 2 kilométertől 7 kilométerig terjed. Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Borsod vármegye határán terül el, nyílt vízfelületekből, sekély csatornákból, láposokból, holtágakból, szigetekből áll. Négy fő nyílt vizű része az Abádszalóki-, a Poroszlói-, a Sarudi- és a Tiszavalki-medence.
A Tisza-tó pozitívuma, hogy fontos és nagy kiterjedésű vizes élőhelyként rendkívül gazdag és varázslatos élővilága van. Jelentős területű nádasok, sásosok, gyékényesek tagolják, gyakori a fehér tavirózsa, más néven tündérrózsa, a vízigesztenyeként vagy vízidióként is ismert sulyom, melynek terméséből, pontosabban annak édeskés ízű magjából egykor lisztet őröltek ínséges időkben. A sulyom ugyan hazánkban védett, de a Tisza-tó környékén, itteni nagy mennyiségű előfordulására tekintettel, különleges engedéllyel kézműves csokoládé készítéséhez és kisüzemi sörfőzéshez is használják, sőt, egy manufaktúra – igen derék módon – pálinkát is főz belőle.
Van itt azután tündérfátyol, melynek sárga virágú telepei messziről vízi repceföldnek tűnnek. A szárazulatokon honos az ebszőlő csucsor, más néven anyósszőlő – ezt az elnevezést vezetőnk szerint azért kapta, mert a külsőre a hecsedlire emlékeztető piros bogyós termése súlyosan mérgező, de állítólag a percek alatt beálló halál után másfél-két órával már nem lehet kimutatni a szervezetben. Hogy valóban így van-e, nem tudjuk, de az igazán kínzó kérdés az, hogy az anyós vajon áldozatként vagy elkövetőként szerepel-e növény egyik elnevezésében.
A Tisza-tó állatvilága is rendkívül gazdag. Dicséretes fejlesztés volt a kiskörei hallépcső létrehozása 2014-ben, ezzel Közép-Európa legnagyobb halfolyosója épült meg. Ez tulajdonképpen egy 1400 méter hosszú, 37 kis zúgóval és 10 egymás utáni medencével tagolt keskeny, mesterséges csatorna, ami közvetlen összeköttetést teremt az élő Tisza duzzasztó fölötti és alatti részével, kikerülve a vízlépcsőt, és a halak számára könnyen leküzdhetővé téve a két vízszint közötti mintegy 10 méteres különbséget.
A hallépcső látványossága a vizet rövid szakaszon betoncsőben vezető csatorna elején a falakba üvegablakok beépítésével kialakított halles. Érdemes türelmesen figyelni, két-három percenként elúszik előttünk egy-egy hal, néha halrajok. Körülbelül tíz perc alatt számtalan dévérkeszeget láttunk, de néhány tekintélyes ponty, sőt, egy kősüllő és egy harcsa is felbukkant. A duzzasztó alatti nagy zúgónál pedig szinte forr az oxigénben gazdag víz, uszonyok végeláthatatlan sokaságában gyönyörködhetünk.
Több mint száz különféle halfaj honos errefelé, felsorolni is nehéz volna őket, az említetteken kívül csak néhány: a fogasként is ismert süllő, a csuka, a fejes domolykó, a kínai özönfajként hazánkba került és más fajok szaporodását veszélyeztető ezüstkárász (a nőstény más fajok, főleg pontyfélék ikrái közé teszi le a sajátjait – ezt nevezik gynogenezisnek -, a más fajok hímjei által megtermékenyített ikrákból megszülető új egyedek pedig valódi biológiai csodaként nem hibridek, hanem genetikailag száz százalékban nőstény ezüstkárászok lesznek), de az élő Tiszában akad márna is.
A Tisza-tónál hódok is szép számmal akadnak, munkájuk, azaz rágásuk nyoma több facsonkon, rönkön jól látható, ahogy az ágakból felhalmozott hódvárak is látványosak. Vannak itt vidrák is, és persze rengeteg madárfaj: hattyú, ezüstsirály, dankasirály, jégmadár, kócsag, búbos vöcsök, nádirigó, egerészölyv, ritkán rétisas, a mindközönségesen vadkacsaként ismert tőkés réce, szürke gém, a kárókatonának is nevezett kormorán, amely naponta akár 3 kilogramm halat is felfal – vagyis egyetlen példány évente több mint egy tonnát kebelez be.
Maradandó élmény, ahogy a Tisza-tó legrejtettebb vízi ösvényeit is jól ismerő vezetőnk csónakja befordul a nádasba – azt hinnénk elsőre, áthatolhatatlan nádfalba ütköztünk, de nem, a csónak fölé boruló növényzet között keskeny szabad vízfelületen suhanunk, hogy a túloldalon kiérve elénk táruljon a Tiszavalki-medence varázslatos és szigorúan védett madárrezervátuma, amit 1999 óta az UNESCO a világörökség részeként ismer el. Megunhatatlan a hosszú órákra nyúlt csónaktúra, melynek minden percében új élménnyel gazdagodunk.
Mindezt összefoglalóan mutatja be a 2012-ben Poroszlón megnyílt Tisza-tavi Ökocentrum, ahol a Tisza ökológiai és kultúrtörténetével is megismerkedhet az érdeklődő, többek között a folyószabályozásokkal. Beszédes és mai állapotaink ismeretében különösen elszomorító a Kárpát-medence folyószabályozások előtti vízjárását mutató térkép – jól látható, hogy Somogy és Baranya, a Duna alföldi folyása és különösen a Tisza és a Körösök vidéke állandó és időszakos vizekben gazdag volt. A mai sivatagosodás ismeretében megrendítő látni, hogy a Hajdúság egykor szigetként emelkedett ki a vizes tájból, és a ma végeláthatatlan szántókból álló Sárrét sem véletlenül kapta a nevét…
Az Ökocentrum hét hektáros parkjában többféle játszótér, állatsimogató, vadaspark, tájház és halászati miniskanzen is várja a látogatókat. Az intézmény leglátványosabb attrakciója kétségtelenül az édesvízi halainkat bemutató akvárium, amelynek legnagyobbra növő halfaja a viza. Sajnos ebből már mutatóban sem akad hazánkban, pedig valaha a Duna egyik emblematikus hala volt, erre emlékeztet Budapesten a Vizafogó városrész neve, de a Vaskapu-erőmű megépítése óta onnan északra nem tudnak felúszni, csak nagyon ritka véletlennek köszönhetően. Legutóbb 1987. május 17-én (emlékezetes nap volt, hiszen azon a vasárnapon a magyar labdarúgó-válogatott 5:3-ra nyert Lengyelország ellen többek között Détári Lajos azóta is emlékezetes szabadrúgásgóljával) Paksnál fogtak ki a halászok egy 3 méter hosszú és 181 kilogramm tömegű példányt, a Tiszából 1953 óta nem került elő, akkor Tiszakécskénél akadt a hálóba egy 64 kilogrammos viza. A megjelenésre is lenyűgöző, tiszteletet parancsoló faj legnagyobb ismert hazai példánya egy 560 kilogrammos egyed volt, amit 1857-ben Pesten fogtak a halászok.
Örök élményekkel gazdagodva, de élővizeink megcsonkításának, megerőszakolásának máig ható kártételei miatt korántsem felhőtlen hangulatban indulunk haza a Tisza-tótól, próbálva a visszafordíthatatlannak tetsző helyzetben meglelni a jót…
