Fotó: Origo.hu
Hirdetés

A Népligeti felüljárót szétbontották, megvizsgálták, majd úgy hagyták. A városközpont felé vezető oldalán 2023. március 4-én zárták le a külső sávot a Pénzverde előtti szakaszon. Akkor azt ígérték, hogy csupán egy részletes műszaki vizsgálat idejére lesz szükség a korlátozásra. Azóta eltelt több mint két év, de a korlátozást a mai napig nem oldották fel. Minden reggel és minden délután ezrek araszolnak Budapest egyik legforgalmasabb csomópontján, ahol az Üllői út és a Könyves Kálmán körút találkozása felett húzódó híd napi forgalma eléri a harmincezret – írja a Metropol.

A Népligeti felüljáró az Üllői út és a Könyves Kálmán körút találkozásánál. MTVA/Bizományosi: Róka László

A 45 éves felüljárót 1978-ban adták át, a műszaki állapotáról pedig már korábban is jeleztek problémákat. 2014-ben terv is készült a rekonstrukcióra, de az megmaradt a fiókban. Végül 2023 tavaszán elindult a híd tényleges vizsgálata: két hossztartó gerendát is kiszereltek, elszállították őket laborvizsgálatra. Az eredmény pozitív lett, vagyis a híd nem életveszélyes, a szakértők szerint elegendő lenne egy úgynevezett élettartam-hosszabbító felújítás, hogy a szerkezet 2035-ig biztonságosan használható maradjon.

A fővárosi vezetés ennek fényében 2023 októberében azt jelentette be, hogy a felüljárót nem bontják el, hanem felújítják. Azóta viszont nem történt semmi. Magyarán: a szétbontásra és vizsgálatra volt pénz, de az annál sokkalta többe kerülő tényleges javításra már nincs.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője megkérdezte Karácsony Gergelyt, mikor indul végre a felújítás, aki válaszában egyebek mellett azt mondta, szerinte

„hosszú távon költséghatékonyabb lenne a felüljáró elbontása és egy szintbeli csomópont kialakítása, a Népliget »humanizálása« jegyében.”

A Népligeti felüljáró felújítása sürgető kérdés

A szakértők szerint azonban ezzel a város csak még nagyobb forgalmi káosz felé sodródna. A BP Műhely szerint lehetetlen lenne ekkora forgalmat jelzőlámpás csomóponttal kezelni. Egy ilyen külön szintű átkelőt nem lehet egy forgalmas főút keresztezésében csak úgy megszüntetni. Az Üllői út és a Könyves Kálmán körút metszéspontja már így is túlterhelt, a lebontás következményei beláthatatlanok lennének.