Hirdetés

Az 1993-as Jurassic Parkban mindössze tizenöt percben láthattunk dinoszauruszokat a vásznon, az új epizódban azonban már rögtön a főcím előtt megjelenik egy T-Rex – ráadásul egyből egy mutáns példány. Mindez jól tükrözi a kitolódott ingerküszöböt, de ironikus módon reflektálnak is minderre a filmben, hiszen megtudjuk, hogy azért volt szükség a genetikai módosításra, mert a közönség a vidámparkban ráunt a sima őslényekre. A friss kalandot egyébként a klasszikus forgatókönyvírója, David Koepp jegyezte, Steven Spielberg is közreműködött producerként, és a mások mellett a sci-fi területén a Zsivány egyessel bizonyító Gareth Edwards rendező dirigálta. Ám hiába a csillagok együttállása, a varázslat elmaradt. Noha Scarlett Johanssonnak nagy álma volt, hogy szerepet kapjon a franchise-ban, nem tud mit kezdeni papírvékony karakterével, miként a kollégái sem: mindegyik figura csak az őslények eleségéül szolgál, viszont olyan halványak, hogy lehetetlen drukkolni értük. Problémás a nehézkes tempó is, a sztori pedig zavarba ejtően buta, a látvány azonban olykor lenyűgöző, és mint minden részben, ezúttal is mesések a tájak. Ha sok pozitívum nem is hozható fel a produkció kapcsán, reméljük, legalább a stáb egy jót nyaralt!