A nyugati és a közép-európai népek felfogásában van egy alapvető különbség.

Ráadásul mi ismerjük ezt a különbséget, ők ott nyugaton nem is gondolnak rá. 



A nemzet megsemmisüléséről van szó. Amely a mi gondolkodásunkban létező, fenyegető lehetőség. Hiszen nekünk magyaroknak, lengyeleknek, szerbeknek, bolgároknak a történelmünk elégszer bizonyította, hogy bekövetkezhet. Mi meg vagyunk győződve róla, hogy csupán elődeink hősies erőfeszítéseinek köszönhető a megmaradásunk, az, hogy él nemzet e hazán. És úgy gondoljuk, hogy a ma élőknek talán nem ennyire hősies, de ugyanilyen elszánt erőfeszítéseket kell tenniük, hogy továbbra is nemzetként megmaradjunk. 

A nyugat-európai nemzetek számára azonban a nemzethalál lehetősége nem létezik. Egy francia nem fél attól, hogy egyszer nem lesz francia nemzet, egy olasz, egy angol, egy dán, de a szíve mélyén egy német sem, hogy az olasz, angol, dán, német nemzet egyszer semmivé lesz. Ha szóba hozza is valaki, az ő számukra a nemzetük megszűnése éppen olyan lehetetlenség, mint hogy egy napon nem kel fel a Nap. 

Többek között ezért van az, hogy a migrációval kapcsolatban nem értenek bennünket. Hiszen ők nem érzik magukat veszélyeztetve. 

Mi viszont keserves történelmi tapasztalataink alapján tudjuk, hogy tévednek.

Tudjuk, hogy amelyik nemzet nem védi meg magát, azt kockáztatja, hogy túllép rajta a történelem. Nem a világvége következik el, hanem egy másik nemzet foglalja el a régi helyét, magába olvasztva a régiből, amit használni tud, és eltörölve, amire nincs szüksége. 

Minket keményre edzett a történelmünk. Talán azért, hogy képesek legyünk megmaradni.