Meglepő szerb reakciók érkeztek a magyar győzelemre
A magyar-szerb vízilabda elődöntő után nem csak a mieink ünnepeltek.
Óriási csatát követően legyőzte az olimpiai bajnok szerbeket a magyar vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokság elődöntőjében. A találkozó igazi csemege volt a sportág szerelmeseinek, ugyanis két vérbeli vízilabdanemzet legjobbjai feszültek egymásnak a medencében. Végül a mieink bizonyultak jobbnak, és ezzel bejutottak a torna döntőjébe, ahol a spanyol csapat vár rájuk.
A meccs után nemcsak Magyarország ünnepelt. A közösségi médiában szerb kommentelők százai fejezték ki elismerésüket a mieink felé. A hozzászólások között sorra érkeztek a gratulációk, sőt, sok szerb drukker azt írta, hogy a magyaroknak szurkol a július 24-i, mindent eldöntő mérkőzésen. A Nemzetközi Úszószövetség (World Aquatics) hivatalos Facebook-oldalán közétett, a meccs végeredményéről szóló hír alatt például ilyen üzenetek olvashatók:
„Mindig a legnagyobb tisztelettel tekintek a magyar válogatottra. Könnyebb elfogadni a vereséget tőlük, mint bárki mástól. Gratulálok a sajátjainknak, és a legjobbakat kívánom a szomszédoknak. Remélem, hogy győznek!”
Két másik kommentelő ez írta:
„Szerbként gratulálok Magyarországnak! És remélem, megnyerik a világbajnokságot. Mindig jó nézni a két csapat játékát, mert ők a legjobbak a világon”,
illetve
„Megverték a világbajnokot (Horvátországot) és az olimpiai bajnokot (Szerbiát) aranyat érdemelnek”.
Persze a főhajtás magyar részről sem maradt el. Sok honfitársunk gratulált a szerb játékosoknak, és biztosították őket arról, hogy szorítani fognak nekik a bronzérem megszerzéséért.
Hogy a magyarok és szerbek egy ilyen presztízsmérkőzés után így beszéljenek egymással, néhány éve még elképzelhetetlen volt. A történelem során – különösképp a XX. században – a két nemzet viszonya meglehetősen ambivalens volt.
Az elmúlt években azonban valami valami megváltozott. És ebben nemcsak a sportemberek sportszerűsége játszott közre, hanem a politika is. A közelmúltban a magyar és a szerb kormány között kifejezetten jó viszony alakult ki, és ez úgy tűnik, az élet más területére is hatással van.
