A főpolgármestert az eljáró nyomozó hatóság gyanúsítottként hallgatja ki a június végén megtartott pride felvonulással összefüggésben – derült ki a fővárosi önkormányzat válaszából, amelyet a 444.hu megkeresésére küldtek. A tájékoztatás szerint Karácsonyt rövid úton idézték be, a kihallgatásra a jövő héten kerül sor.

Hirdetés

Az ügyben korábban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendezvényt megelőzően Tuzson Bence igazságügyi miniszter nyilvánosan is figyelmeztette a szervezőket a jogi következményekre.

Az ORFK az ügyről egyelőre nem közölt részleteket, válaszuk szerint „az eljárás érdekeire tekintettel” nem adhatnak bővebb tájékoztatást.

A szervező Szivárvány Misszió Alapítványt – információik szerint – eddig nem keresték meg a hatóságok. Karácsony Gergelyék egyébként következetesen azt hangoztatták, hogy az idei Budapesti Büszkeség menete egy önkormányzati rendezvény, épp emiatt nem ütközik a jogszabályokba az azon való részvétel. 

Karácsony Gergely is reagált az ügyre, a főpolgármester a legújabb Facebbok-bejegyzésébenbüszkélkedve azt írta:

Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá.