A kormányfő elmondta: a brüsszeli elképzelések szerint hét esztendő alatt 360-370 milliárd eurót kapna Ukrajna támogatásként, és ez minden egyes esztendőben 18-szor akkor összeget tenne ki, mint amennyit Magyarország nyugdíjfizetésre fordít, miközben a támogatás egy része magyar befizetésből származna.

Hirdetés

Viszonyítási pontként Orbán Viktor közölte: egy év alatt a teljes magyar gazdasági teljesítmény mintegy 200 milliárd euró, így óriási összegekről beszélünk magyar mércével mérve.

Nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy a magyarság sorsát szélesebb összefüggésben vizsgáljuk

A miniszterelnök szavai szerint erre emlékeztet Tusványos, amely a legnagyobb politikai találkozó a határon túli magyarok világával, ami nagy eredmény és lassan ezt nem is vitatják.

Ma már van egy politikai közmegegyezés Magyarországon arról, és az alkotmány is kimondja ezt, hogy a magyar kormány felelősséget visel a határon túl élő magyarokért is – mondta a kormányfő. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a nemzeti kormány egyik történelmi tette volt a kettős állampolgárság intézményének bevezetése és emellett gazdaságfejlesztési programokat is indítottak.

A miniszterelnök a magyar politika kiszabadulásának nevezte a tusnádfürdői nyári szabadegyetemet. Orbán Viktor, aki szombaton felszólal a rendezvényen, azt mondta, a politikában a perspektíva rendkívül fontos.

A politika a napi ügyek intézésével foglalkozik, és óriási élmény a politikusoknak és a politika iránt érdeklődőknek is, ha néha kiszabadulnak ebből a szűk perspektívából és egy szélesebb térbe lépnek ki, arról beszélnek, mi lesz holnap, mi lesz 2030-ban, 2040-ben, 2050-ben, annak amit csinálnak, mi az értelme, távlatai – fejtette ki.

A kormányfő elmondta, tavaly arról beszélt, hogy van magyar nagystratégia, abból felvillantott néhány dolgot, szombaton egy lépéssel tovább megy és a stratégia néhány fontosabb elemét is bemutatja.

Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett

Az ukrán EU-tagság Magyarország számára elfogadhatatlan, mert ha fölvesszük Ukrajnát, akkor felvesszük a háborút, és a háborúnak mi leszünk a terepe. Egy háborúban álló országot fölvenni az Európai Unióba azt jelenti, hogy felvettük a háborút, és ez földrajzilag azt a térséget sújtja a legjobban, amelyik szomszédos a háborúban álló európai uniós tagállammal – mondta.

Ez megengedhetetlen, ez tönkretenné Magyarországot – jelentette ki, hozzátéve, meghalna rengeteg magyar, elvinnék a fiataljainkat, belebonyolódnánk egy háborúba, borzalmas pusztítást kellene elszenvednünk, a gazdaságunk romokban lenne.

A miniszterelnök kiemelte: Magyarország EU-tagság helyett rendezett, szerződéses alapon nyugvó stratégiai együttműködést javasol az EU és Ukrajna között, ami tartható vagy fölmondható vagy korrigálható, ahogy a helyzet megkívánja.

Ukrajna nagyon súlyos fenyegetéseket intéz Magyarországhoz, amit a miniszterelnök igyekszik higgadtan, stratégiai nyugalommal kezelni. Forrófejűségnek itt nincsen helye, tehát ez nem színpad – fogalmazott.

Amikor kell, elengedem a fülem mellett, amikor kell, komolyan veszem, amikor kell, akkor ellenintézkedéseket rendelek el a titkosszolgálatoknál és a rendvédelmi szerveknél, tehát megadjuk mi a megfelelő választ akkor is, ha közben nem verjük ezt nagydobra – folytatta.

Hozzátette: ugyanakkor az ukránok egyre jobban épülnek be a magyar politikába, a médiába, a szakértői világba, tehát védekezni kell.