A nyugat csak hitelből képes növekedni

– Mi a baj a világgazdasággal?

– Ha az inflációt és a részvényárfolyamokat nézzük, akkor láthatjuk, hogy a pénz megvan. Mindössze a reálnövekedés hiányzik, az globális szinten megakadt. Ennek egyik oka az, hogy a világgazdaság lassú, de radikális átrendeződésen megy keresztül. A folyamatok közismertek: a termelés és a növekedés húzóágazatai Nyugatról Ázsiába vándoroltak, ezzel párhuzamosan demográfiai és gazdasági tényezők miatt a globális Dél vált a legfontosabb és növekedni képes piaccá. A Nyugat mindeközben úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Próbálja fenntartani azt az életszínvonalat, amit akkor ért el, amikor még ő volt a világgazdaság centruma. Azt látjuk, hogy az Egyesült Államok érezte meg először, hogy az ipara eltűnésével gazdasági ereje is elhagyta.

– Miért, mi történt?

– A szuperhatalmi életszínvonalat ma már hitelből fedezik. Az elmúlt négy évben szinte kizárólag a Covid-válság utáni drága gazdaságélénkítő programokból és jegybanki pénznyomtatásból bővült a gazdaság, ami azonban nem valódi növekedés. A valóság azt mutatja, hogy az elmúlt pár évben nemcsak az USA-ra, de a teljes nyugati világra jellemző, hogy csak eladósodás árán volt képes növekedni. Az új német kormányprogram is ezermilliárd eurós hitelfelvétellel próbálja a gazdaságot beindítani. Európa is hatalmas bajban van tehát, nem lévén azonban szuperhatalom, kisebb nyomás hárul rá. Trump elnök döntései pedig teljességgel racionálisak Amerika szemszögéből nézve. Valójában a vámháborúját sem Trump kezdte. A fordulat Janet Yellen volt demokrata pénzügyminiszterhez fűződik, aki 2024 áprilisában Pekingbe utazott és gyakorlatilag megfenyegette Kínát.

– Mi most Trump elnök célja?

– Trump temperamentumos, nagyon csapongó alkatú üzletember, de teljesen konzisztens a hosszú távú céljait illetően. Ha belegondolunk, tavaly ilyenkor még jellemzően nullaszázalékos vámokkal számoltak az USA kereskedelmi partnerei, most meg ott tartunk, hogy nemsokára elérjük az átlag 20-30 százalékot. A cél tehát egyértelműen az, hogy vámokkal bástyázzák körül a megmaradt amerikai ipart. Trump elnök gazdasági szakemberei pedig évek, évtizedek óta foglalkoznak a szóban forgó kérdéssel. Stephen Miller, a kabinetfőnök könyveket írt arról, hogy hogyan kéne Amerikát újraiparosítani és hogyan kéne az amerikai pénzügyi rendszert hatékonyan működtetni. Howard Lutnick kereskedelmi miniszter és Peter Navarro elnöki tanácsadó 20-30 éve foglalkozik a vámokkal. Mindezek ellenére nem túlzás azt állítani, hogy egy emberkísérlet részesei vagyunk.

– Mire gondol?

– Senki nem tudja, hogy a szakemberek által vázolt elméleti stratégia hogyan működik majd a valóságban. A kockázatot azonban vállalni kell, máskülönben az USA-nak nem marad más választása, mint hogy csöndben átengedje a vezetést Kínának. Trump úgy döntött, hogy fölveszi a kesztyűt, ezzel pedig az USA-nak máris több esélye van, mint Európának. Még akkor is, ha tudjuk, hogy Washingtonnak a gazdaság mellett súlyos társadalmi és politikai krízisekkel is szembe kell néznie. Amerikának ugyanis van egy óriási előnye, amely lehetővé teszi számára, hogy bármikor kimásszon az adósságválságból vagy megnehezítse a konkurens gazdaságok életét. Amerika ugyanis végső eszközként leértékelheti a dollárt, így túlélhet bármilyen kataklizmát. Persze ez hatalmas inflációt gerjesztene, és az egész világ haragját magukra vonnák, de amikor a túlélés a tét, akkor ezek járulékos károk. Mindenesetre ez a lépés egyet jelentene a dolláralapú pénzügyi rendszer végével.

– Ez elég rémisztően hangzik.

– Azért ez csak a legvégső fegyver, Trump elnök célja egyelőre az, hogy az „Amerika fogyaszt, Kína termel” szisztémát megtörje. Ha sikerül, az nyilvánvalóan sokkhatást okoz Kínában. A kínaiak azonban nem tegnap kezdtek el ismerkedni a stratégiaalkotás művészetével. Előrelátásuk pedig működni látszik. Az alacsonyabb hozzáadott értékű termelést a porszívóktól az autók összeszereléséig elkezdték külföldre kihelyezni, közelebb a felvevőpiacokhoz. Ezzel párhuzamosan a mesterséges intelligencia, a gyógyszeripar, a chipgyártás, a fegyvergyártás területén újabb és újabb pozíciókat foglalnak el, miközben felpörgetik a belső fogyasztást is. Lehet, hogy eközben súlyos áldozatokat kell hozniuk, amikor gyárakat zárnak be. Ám ha azt látjuk, hogy Brazíliában mindenütt BYD szalonok nyílnak, Máltán sem lehet nem észrevenni a rengeteg kínai autót, akkor megértjük a stratégia lényegét.

– Ezért kerültünk mi is a képbe?

– A kínaiak nagyjából tízezer euróért képesek legyártani egy már viszonylag jó minőségű elektromos autót, amihez járnak a legfejlettebb kényelmi funkciók is. A titok pedig az, hogy a kínai jogalkotás, az energiatermelés, a bányászat, a termelési folyamatok megszervezése mind arra van optimalizálva, hogy kijöjjön ez a lehető legalacsonyabb, tízezer eurós vételár. Európában ez ma elképzelhetetlen. Az európai bérek, az energia- és anyagköltségek, a zöldszabályozások dzsungele mellett képtelenség 30-40 ezer euró alatt jó autót építeni.

– De hát ők is villanyautóval járnak otthon, ők is zöldítenek.

– Természetesen Kínában is van zöldenergia-fejlesztés és elektrifikáció, ott azonban a zöldátállás a gazdaság céljainak van alárendelve. Európában épp fordítva. Az EU-ban éves lebontásban 2045-ig be van osztva, hogy melyik gazdasági szektornak hogyan kell zöldműködésre átállni, miközben 2030-ra 55 százalékkal kell csökkenteni az európai szén-dioxid-kibocsátást, és 12-vel a teljes energiafogyasztást. Ezeket a szabályozásokat azonban éppen akkor kényszeríti ki az EU, amikor az egész világon kíméletlen verseny zajlik a fennmaradásért. Európa tehát olyan törvényeket alkot, mintha tudatosan le akarná építeni az iparát.

– Vajon mi lehet Brüsszel célja mindezzel?

– Ma már nosztalgikus emlék, hogy 2000-ben a lisszaboni EU-csúcs célja még az volt, hogy az Egyesült Államok békés kihívója legyen. Kifejezett cél volt például, hogy innovációk terén megelőzzük az USA-t. Ma pedig már ott tartunk, hogy az EU világgazdasági, világkereskedelmi, ipari termelésben mért részesedése egyenes vonalban zuhan. Lemaradásunk oka, hogy Európában a legdrágább az energia, a legbonyolultabb, mondhatni a legellenségesebb a cégek szabályozása is. Ma már az is elmondható, hogy kimaradtunk az új technológiai forradalomból is, gondoljunk arra, hogy hány amerikai és hány európai techóriás jött létre. A jelek pedig azt mutatják, hogy a mesterséges intelligencia kutatása tekintetében is hasonlót élünk meg. Híján vagyunk ugyanis az adatközpontokhoz nélkülözhetetlen olcsó energiának, a támogató jogszabályi környezetnek, amelyek elengedhetetlenek a kutatások elindításához. Jellemzőnek mondható, hogy a mesterséges intelligencia polgári használata még el sem terjedt Európában, de már megalkottuk az adatjogvédelmi és a mesterséges intelligenciát érintő törvényeket, amelyek elijesztették a kutatókat és a befektetőket is. Tettük ezt annak tudatában, hogy a világban óriási verseny zajlik a szürkeállomány megnyeréséért. Kínának természetesen ezen a téren is hatalmas előnye van. A mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó szakemberek jelentős része ugyanis kínai etnikumú, még az amerikaiak is. A jelenlegi helyzet olyan, mint a hidegháború alatt, amikor Amerika és a Szovjetunió azon versengett a rakétatechnológia kutatásában, hogy kinek vannak jobb német tudósai. Most mindez megismétlődik kínai szakemberekkel.

– Hová vezet mindez?

– Jó esély van arra, hogy a kereskedelmi háborút végül globális szinten Kína nyerje meg. Az Egyesült Államok azonban így is jelentős gazdasági hatalom marad, csak szuperhatalmi státusáról kell lemondania. Gyakorlatilag egyike lesz a világ nagy gazdasági régióinak. Egy a sok közül. Ami azonban ennél sokkal fenyegetőbb, hogy a jövőben erős krízisekre és miniválságokra kell számítani, ahogy az általunk megszokott globalizált és átlátható nemzetközi gazdasági rendszer szétszakadozik, mert a világgazdaság olyanná válik, mint az európai középkori királyságok idején. Voltak kisebb és nagyobb királyságok, apró hercegségek, fejedelemségek, és ezek nagyon bonyolult egymás közötti viszonyrendszere. Vége lesz annak a centrum–periféria rendszernek, amibe beleszülettünk. Sokkal zavarosabb idők elé nézünk, nagyon gyors és drámai gazdasági változások következnek. A kiszámíthatóságnak búcsút inthetünk, az életszínvonal pedig sok helyen zuhanni fog. Nyugat-Európában már látható, hogy mely országok kerülnek nagy bajba, csak magas szinten még senki nem beszél erről.