Most kell majd csak igazán az esernyő!
Vasárnap egy légörvény hatására erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és sokfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, helyenként heves viharokra is felhőszakadással, jégesővel. Többfelé lesz szeles az idő, zivatarok környezetében viharos széllökésekre is fel kell készülni. Hajnalban 20, délután 27 fok körül alakul a hőmérséklet – derül ki az időkép.hu előrejelzéséből.
Hétfőn is gyakran lesz változóan, erősen felhős az ég, de már többfelé hosszabb időszakokra felszakadozhat a felhőzet. Még több tájegységünkön számíthatunk esőre, záporra, helyenként zivatarra. A Dunántúlon és a középső tájakon az északi, északnyugati, keleten a nyugati, délnyugati szél lesz élénk, erős. Délután 22-28 fokot mutathatnak a hőmérők.
Kedden gyakran zavarhatják felhők a napsütést, és a nyugati, északnyugati tájak kivételével többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok. Élénk, erős, helyenként viharos lesz az északias szél. Délutánra 22 és 27 fok közé melegedhet a levegő.
Szerdán és csütörtökön már több napsütésre számíthatunk, de az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből szerdán néhol, csütörtökön elszórtan kialkulhatnak futó záporok, illetve zivatarok is. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északnyugati szél. Szerdán 23 és 28, csütörtökön 24 és 29 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.
