Fotó: ShutterStock/csikiphoto
Hirdetés

Keszthely, Városi Strand. Megkérdezzük, be tudnánk-e menni jegyváltás nélkül, nem strandolni akarunk, hanem az árakat fotóznánk és a szolgáltatókkal beszélgetnénk. A beengedést ellenőrző, szemmel láthatóan diákmunkás fiatal lány azt mondja, este hét után már nem fizetős a strand, és a vendéglátóhelyek még hosszú órákon keresztül nyitva vannak. Megköszönjük a jó tanácsot, igaz, miért is zárnának be, a városból még sokan lejönnek vacsorázni, inni valamit. Addig is megnézzük a keszthelyi Pavilon-sor felhozatalát.

A balatoni árakban átlagosan tíz-tizenkét százalékos áremelkedés tapasztalható 2024-hez képest. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke a Demokratának elmondja: már tavaly is megfigyelhető volt, hogy a parti büfék, vendéglők, éttermek és egyéb szolgáltatók az inflációnál alacsonyabb mértékben emelték az árakat. Az alelnök szerint ennek üzletpolitikai okai vannak. A belföldi vendégek árérzékenyebbek a külföldieknél, így az iparág szereplői a profit egy részéről lemondanak. A vendégek egyébként évről évre megfontoltabban költenek.

Elég a riogatásból!

A Városi és a Keszthely nyugati részénél található, a Zámor zöld negyedhez legközelebb fekvő Libás Strand árai egységesnek tűnnek, miképpen abban is nagy egyetértés mutatkozik az üzemeltetők között, hogy torkig vannak a horror árakról és megfizethetetlen fagyiról, lángosról szóló híradásokkal. Az egyik büfé üzemeltetője szerint nem kellene ezt csinálni saját magunkkal, és azt is érdemes megnézni, hogy Horvátországban milyen árak vannak. Egy középkategóriás étteremben a dalmát partokon egy főre elkérnek akár 25 eurót is. De azért megállapodunk abban, amit mindnyájunk szeme lát, hogy hűtőtáska-kiállítást lehetne rendezni a partokon. Sokan úgy spórolnak, hogy a tóparti nagy élelmiszer-áruházakban vásárolnak be, és felpakolnak a strandoláshoz.

Kapcsolódó cikkünk

De akkor nézzük is a fagylaltárakat! A pavilonsoron lehet 650 és 700 forintért is gombócot kapni, bent a strandon 600-ért árulják, a roletti 100 forint, miként az édes és a gluténmentes tölcsér is. A parttól mintegy 500 méterre, a kertvárosban található Kócsag cukrászdában viszont „csak” 450 forint egy gombóc, vagyis számít, hogy egy adott hely milyen messze esik a vízparttól.

Ikonikus ételünk, ami nélkül elképzelhetetlen a strandolás, a lángos. A sima tavaly 1100 forint volt, most 1200, a sajtos-tejfölös tavaly 2000 forintba került, most 2300-2400-ba. Itt ugye a tejtermékek drágulása dobja meg az árakat. Annyi öröm van az ürömben, hogy egy sajtos-tejfölös lángossal azért jól lehet lakni. Hasonlóan szimbiózisban van a Balatonnal a hekk. 2023-ban 3800 forintot kértek érte, 2024-ben 4400-at, most 4900-ba kerül. Fogalmazhatunk úgy is, 10 dekagramm sült hekk 990 forint, ugyanennyi egyébként a sült keszeg is. Itt ki kell térnünk arra, hogy sokan tősgyökeres balatoni halnak gondolják a hekket, pedig, dehogy, ez egy tengeri hal, többnyire Argentínából importáljuk, és elpusztulna az édesvízben. Behozatalára pedig azért volt szükség, mert a hazai hal Nyugat-Európába történő, meggondolatlan mértékű eladása miatt az 1960-s évekre Magyarországon hiány alakult ki. Hekk barátunk tehát fagyasztott állapotban, hatalmas tömbökben kerül hozzánk.

Ha már a halnál tartunk: a halászlé 2023-ban 2300, tavaly 3200 forint volt, most 3600. A rántott ponty tavalyelőtt 3200, tavaly 3800 forint, most 4100-4200 forintba kerül. A rántott fogas tavalyelőtt 4100, tavaly 4800, most 5200-5300 forint.

Fotó: ShutterStock/berni0004

Mindenhol diákmunkások

Szembeötlő, hogy rengeteg a diákmunkás. A Mind-Diák elnöke, Göbl Róbert a Demokratának elmondta, hogy tapasztalataik szerint 2025 nyarán nagy igény mutatkozik a balatoni diákmunkákra. A legkeresettebb területek változatlanul a kereskedelem, a turizmus és a vendéglátás – ezek azok a szektorok, ahol a fiatalok akár előzetes tapasztalat nélkül is gyorsan el tudnak helyezkedni. A Balaton környékén a strandokon, büfékben, éttermekben és egyéb vendéglátóhelyeken bőven van lehetőség munkát találni, és sok helyen szállást is biztosítanak a diákoknak.

A legnépszerűbb munkakörök közé tartoznak a fagylaltárus, a pultos, a gyorséttermi kisegítő, a pénztáros, az árufeltöltő és a promoter. Emellett a szállodák, élményfürdők, rendezvényhelyszínek és fesztiválok is egyre nagyobb számban keresnek diákokat – például recepciós, reggeliztető, hosztesz vagy animátor pozíciókra. A fiatalok nem kizárólag a fizetés alapján választanak – a rugalmasság, a szállás vagy az utazásiköltség-térítés is fontos szempontok a számukra.

A Meló-Diák cégvezetője, Majzik Nándor elmondja, hogy bár idén a nyári szünet egy héttel rövidebb a korábbiaknál, a munkáltatók már az év elején megkezdték a toborzást, így felkészültek a szezonra.

A Mind-Diáknál az átlagos diákmunka-órabérek bruttó 1700 és 2500 forint között alakulnak. A minimum továbbra is a mindenkori minimálórabérhez igazodik: ez bruttó 1672, középfokú végzettséget, érettségit igénylő munkák esetén pedig 2005 forint óránként. Ugyanakkor ennek a többszörösét is megkereshetik a diákok, ha például jogosítvánnyal, speciális szaktudással vagy nyelvtudással rendelkeznek. Eközben a Meló-Diáknál az év eleji minimálbér-emelés hatására a diákok órabére országosan bruttó 2100 forint fölé emelkedett, ez 7-10 százalékos növekedés az előző évhez képest. A balatoni térségben a szezonális jelleg prémium béreket eredményez. Recepciós, nyelvtudást igénylő pozíciókban akár 2800 forintos is lehet az órabér, a vendéglátásban (felszolgálás, pultos, kisegítő) 2000-2500, a kereskedelemben 1900-2200, egyszerű fizikai munkánál 1700-2000, IT, műszaki, gazdasági területen 2200-2500 forint. Fontos kiemelni, hogy 25 éves kor alatt bruttó évi 656 785 forintig nem terheli személyi jövedelemadó a fizetést, ami érezhetően növeli a nettó jövedelmet – mondta végezetül a Demokratának Majzik Nándor.

Fotó: ShutterStock/GranTotufo

Mobilabb vendégek

A Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke a Demokratát arról tájékoztatta: a szakemberek összességében jó szezonra számítanak; persze például július első hetének viharos időjárásával senki sem kalkulálhatott. A vendégszámok és a vendégéjszakák adatai arról tanúskodnak, hogy kitart, sőt erősödik az elmúlt évek tendenciája: az emberek sokkal mobilabbak lettek, többször indulnak el rövidebb időre, egyre népszerűbb az úgynevezett egynapos turizmus is. Ha meg úgy alakul az időjárás, hogy a vizes élmények nem jönnek szóba, inkább elhalasztják az utat. Az más kérdés, hogy a Balaton nem kimondott strandidőben is színvonalas programok sokaságával várja az utazókat. Ezzel egybecseng az a másik tapasztalat is, hogy a szállásplatformokon az utolsó pillanatban foglalnak, és ehhez egyre jobb szemük van a vendégeknek. A mobilitás, a last minute foglalások ellenére mégis egyre körültekintőbbek a vendégek, alaposan körülnéznek, és a nép ítéletére, a kommentekre is figyelmet fordítanak.

– Az elmúlt 4-6 év szállásfejlesztési programjai, a Kisfaludy-program mindenképpen pozitívan hatottak a piacra, a színvonalra – mondta Fekete Tamás, és végezetül még azt tanácsolta: utazás előtt érdemes ellenőrizni, mekkora összeg is van a SZÉP-kártyán, hiszen pár tízezer forint is jól jöhet a nyaralásnál.

További árak a magyar tengernél 2025-ben

A jeges kávék közül a Chocolacchino 1750 forint, a Creme Café 1950, a Wiener Melange 1450, a Kapuziner 1650, a Mokaccino 1850, a hagyományos jeges kávé 2400 forint. A Bode Bubble tea 5 decilitere 1800, 7 deciliter 2000 forint. A banánsplit 2800, fél liter házi limonádé 1500, fél liter málnaszörp 1400 forint.

Keszthelyen a helyi lakosoknak az éves strandbérlet ezer, nem tévedés, 1000 forint, nem helyieknek 55 ezer. Sőt, a nagycsaládosbérlet fejenként csak 500 forint a helyieknek. Ami a napijegyeket illeti, a felnőttbelépő 1700, a gyermek-, diák-, rokkantnyugdíjas-jegy 1200, a családi jegyek, 2 felnőtt 1-2-3 gyerek 4000, 4500, 4800 forint.

Nézzük a leveseket: a húsleves 1850, a bográcsgulyás 3400, a babgulyás 3600, a gyümölcsleves 2400, a halászlé, már írtuk, 3600 forint.

A marhapörkölt 4400, a túrós csusza 2900, a hagymás szelet és a cigánypecsenye egyaránt 3600, a rántott szelet, a rántott sajt, a rántott csirkemell mind 3500 forint, a rántott karfiol 3500, egy darab kolbász 3000 forintot kóstál. A fish & chips 5200, a halrudacska 2850. A bolognai spagetti, illetve a marhapörkölt 3900, az óriási sertéskaraj 4100, a kárpáti csirkemell 4100, a kétszemélyes fatál 12 250 forint.

Ami a grilleket illeti: a sajtos grillcsirke friss salátával 4990, a csirkemell fűszervajjal 3500, a grilltál 6200, a grilltarja bundázott hagymakarikákkal 4790, a grillcamembert 4990, a Holstein szelet 3500 forint.

Palacsinták: a diós, a lekváros, a kakaós, a túrós, a fahéjas, a mogyorókrémes 700, a pisztáciás 800 forintba kerülnek. Gofrik: a porcukros, illetve a fahéjas 1200, a lekváros, a csokis, a vaníliás 1300 forint, a csoki-banános, a vanília-ananászos, a tejszín-oreós, valamint a mogyorókrémes 1400, a mogyorókrém-banános 1500 forint.

A pizzák: a sonkás, illetve szalámis 3900 forint, a sonka-kukoricás és a sonka-gombás 4300, miként a hawaii és a magyaros is, a vegetáriánus pizza 3900 forint. A melegszendvicsek ára 2200–2800 forint között mozog. Egy másik pizzás helyen a margherita 3200, a prosciutto 3950, a salami 3930, a diavolo 4300, a provinciale 4300, és az utóbbihoz hasonló árban van a Papa Gino’s, a songoku és a gíroszos pizza. A hamburger 2100, a sajtos hamburger 2300 forint.

A Magnum jégkrémek 1300, a kis Calippo 300, a nagy Calippo 900 forintba kerülnek.

Italok: a csapoltsör-árak (fél literre) 1100-1200 körül kezdődnek, a szódavíz decije 100 forint. A folyó borok ára (1 dl) 400 forint körül táncol, ennyibe kerül a rajnai rizling, a szürkebarát, a cserszegi fűszeres, viszont az olaszrizling „csak” 350 forintba.