Kocsis Máté: Magyar Péter dermesztő, hidegvérű hazudozó
A Fidesz frakcióvezetője a szerdai Harcosok órájában beszélt arról, hogy a Tisza-vezérrel az SZDSZ-es állapotok térnének vissza; szóba került Hadházy és Magyar háziversenye a lájkokért, valamint az is, melyik politikai közösséghez ciki tartozni és melyikhez nem.Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt a Harcosok órája podcast szerdai vendége. Rögtön az adás elején szóba került az a vicces fotó, amelyen Orbán Viktor szerepel szuperhősként (a kép különösen a 24.hu-t kavarta fel, a Fidesznek küldött kérdésükről és Kocsis Máté válaszáról ITT írtunk)
– Ehhez a képhez eredetileg Orbán Viktor állt modellt a Zebra Tisza-sziget alakuló ülésén – ironizált Kocsis Máté. Azt mondta ennek kapcsán, hogy ezen a „gegen” jót tudnak nevetni, viszont Magyar Péter a valóságban is úgy hívatja magát, hogy „The Man”, és teljesen komolyan gondolja.
Magyar Péterrel az SZDSZ-es állapotok térnének vissza
A műsorban mutattak egy részletet arról, hogy Horn Gábor, a Republikon intézet vezetője az ATV-ben kijelentette: a Fidesz bajban van. Erről a frakcióvezető elmondta, hogy Horn egy bukott SZDSZ-es politikus, abból is a rosszabb fajta, ez pedig mindent elmond.
Amilyen életutat azóta leírt, az még szebb – jegyezte meg Kocsis Máté, aki szerint Horn befutott abba a bizonyos erdőbe. Emlékeztetett, hogy 2021 novemberében azt írta, hogy az ellenzéki összefogás vezet a Fidesz előtt.
– Magyar Péter az SZDSZ környékéről jött, sohasem volt tősgyökeres jobboldali. Magyar Péterrel a Horn Gáborok jönnének vissza – tette hozzá.
Reagált Horn Gábornak azon megjegyzésére is, miszerint a Fideszben már csak Orbán Viktort látni.
– Azt mondja, szemmel látható, hogy a Tisza Párt mennyivel szervezettebb, majd két mondattal később közli, hogy a Tiszának nincsenek is jelöltjei. Ezért nem fogják megdicsérni a Tisza Pártban – jegyezte meg gúnyosan a Fidesz frakcióvezetője
– Szegény Horn Gábor hatalmas lelkesedéssel próbálja az ATV nézőinek elmagyarázni, milyen Tisza-fölény van, majd megsemmisíti ugyanezt. Ezek az elemzők, ez az SZDSZ-es gőg még mindig benne van. Mi vagyunk azok szerencsés generációk, akik ott lehettek az SZDSZ temetésén, de sajnos a problémák nem szűntek meg, azóta is itt ül és osztja az észt – mutatott rá.
Hornnak volt honnan befogadnia ezt a kultúrát, jelentette ki Kocsis Máté, aki megjegyezte, hogy Horn egy koalíciós államtitkár volt az MSZP–SZDSZ kormány alatt, és ami ennél szebb, hogy az apja Soros osztálytársa volt.
– Hogy milyen kicsi ez az ország, mindenki ismer mindenkit – emelte ki.
– Ha valaki úgy gondolná a tévénézők közül, hogy Horn Gábor egy független elemző, mint ahogy egyébként annak híreszteli magát, akkor lássák, hogy ő pont úgy független, mint a telexesek meg a 444-esek. Ezek elfogult, elkötelezett vad liberálisok. A probléma azzal van, hogy ezt tagadják és függetlennek állítják be magukat. Ő is most aktuálisan éppen civil meg független elemzőnek mondja magát. Egy volt liberális politikus és az is marad – szögezte le.
Magyar Péter Demszkyért rajongott
A műsorban arra is kitértek, hogy Magyar Péter korábban megosztotta, a szobája falán tinédzserként még ott volt Demszky Gábor plakátja.
– Képzeld el azt a tinédzsert, akinek a falán Demszky-plakát van – jegyezte meg Kocsis Máté.
– A jobboldali tábor egyben maradt – fogalmazott egy másik felvetésre Kocsis Máté, majd megjegyezte, hogy a baloldali pártokat kinyírta a Tisza, a DK az egyetlen, ami még áll a lábán.
A frakcióvezető szerint a Tisza Párt rosszul gondolja, hogy egy-két százalékot érnének el azok a jelöltek, akik korábban többször is nyertek a budapesti választókörzetekben.
Kocsis Máté azt is elmondta, hogy Orbán Viktornak azzal kell vitáznia, akivel valójában vitája van. A miniszterelnöknek Ursula von der Leyennel és Manfred Weberrel van vitája.
Letiltott tiszás képviselők
Annak kapcsán, hogy Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője és egészségügyi szakértője lemondta a részvételét az MCC Feszten, Kocsis Máté közölte: azok vannak a Tisza Pártban, akiket Magyar Péter le tud tiltani. Megjegyezte, hogy Kulja beégett, amikor Takács Péter egészségügyi államtitkárral vitázott az ATV-ben. Emlékeztetett, hogy Tarr Zoltánnak, a Tisza Párt egy másik EP-képviselőjének lett volna lehetősége, hogy vitázzon vele Tusványoson, azonban Magyar Péter politikusa nem ment el a szabadegyetemre.
– Egy időben kísérletet tettünk arra, hogy nyilatkozzunk a tiszás propagandának. A kettős mércét viszont nem szeretem, így majd akkor nyilatkozom, drága barátaim, ha a tiszás politikusok is válaszolnak a kérdésekre, beleértve Magyar Pétert a platóról, vagy Gerzsenyi Gabriella EP-képviselőt, aki az újságírói kérdésekre annyit közölt, hogy nem kíván válaszolni, ez az ő hozzáállásuk, majd elfordult – hívta fel a figyelmet.
Magyar Péter távolról sem jobboldali
Azokra a felvetésekre, hogy Magyar Péter jobboldali politikus-e, Kocsis Máté újra leszögezte, a Tisza Párt elnöke egészen biztosan nem a jobboldalról jön.
Ő egy SZDSZ-es családból jön, én ismerem Magyar Pétert. A nagypapa útjára pedig udvariaskodási okokból nem is mennék vissza. Ha megnézzük, kik azok, akik támogatják, baloldali nagytőkések, baloldali politikusok, baloldali propagandisták: ő maga mondta el, hogy egy liberális ember – reagált Kocsis Máté az egyik kommentre, ami az adás alatt érkezett.
Egy másik kommentre reagálva, amely a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) kapcsolatos nyomozásáról érkezett, elmondta, hogy ő maga is nagyon várja már a nyomozás végét.
– Két dologban kell tisztán látni. Muszáj megérteni, hogy van egy probléma, és egy nyomozás, ami feltárja majd ezt. És a másik probléma, hogy a baloldal meglovagolja az ügyet és épített rá egy kampányt. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében sosem hangzottak el azok a számok, amelyek a baloldali sajtóban megjelentek – mondta, kiemelve, hogy nem a politika dolga az igazságszolgáltatásnak.
– Az ÁSZ jelentéséből kivettek egy számot, majd megszorozták öttel. Miután én nem ismerem ezt az ügyet, csatlakozom azokhoz, akik várjuk a nyomozás és a vizsgálatok eredményét – jelezte, majd az aranytartalékkal kapcsolatban, amely a baloldali hírek szerint eltűnt, elmondta, nem csak nem tűnt el, hanem a tízszerese lett a korábbinak.
Álhírek a balliberális sajtóban
A műsorban szó esett a 444-es Kaufmann Balázs által írt álhírről, hogy a NAV parancsnokát őrizetbe vették. Németh Balázs tisztázta, hogy a cikkben valójában a NAV volt parancsnokáról van szó, akit nem vettek őrizetbe. Erről Kocsis Máté úgy fogalmazott: aznapra nem volt hergelő hírük.
Elmondta, hogy amikor az RTL megkeresi őket, és a válaszuk nem tetszik, akkor azt mondják a híradóban, hogy keresték a Fideszt, de érdemben nem reagáltak.
De egy másik álhírt is tisztáztak, amely arról szólt, hogy 14,5 milliárd forintba kerülne az augusztus 20-i tűzijáték. Kocsis Máté jelezte, hogy az egész Szent István-napi programsorozat kerül ennyibe, ami több napon keresztül tart és országszerte több helyszínen.
A kicsinyességet a saját nemzetünkkel és történelmünkkel szemben nem tolerálom – jegyezte meg.

Magyar és Hadházy csatája a lájkokért
Az adásban említést tettek Hadházy Ákos legújabb akciójáról, amikor éppen a hatvanpusztai birtoknál nyomozott, majd egy bokor mellől jelentkezett, hogy kiszúrták az autójának a kerekeit Orbán Viktor emberei.
– Ez komoly? Van olyan képviselőtársam, aki szerint Orbán Viktor emberei kiszúrják a kerekeit? – tette fel a kérdést döbbenten Kocsis Máté, aki szerint Magyar–Hadházy háziverseny zajlik a lájkok megszerzése érdekében.
Magyar Péter korábbi felszólalását, amelyben a családon belüli erőszakról beszélt egy általuk szervezett gyermekvédelmi konferencián, Kocsis Máté úgy kommentálta:
Magyar Péter dermesztő, hidegvérű hazudozó. Igaza van a Juditnak, dermesztően nárcisztikus.
Németh Balázs egyben hozzáfűzte, megbocsáthatatlannak tartja a liberális médiának, amiért egy családon belüli erőszaktevőt támogatnak bármi áron.
Ciki-e a Fidesz? – kérdezte egy kommentelő, amire Kocsis Máté kifejtette, sokkal cikibb egy olyan politikai mozgalmat támogatni, amelyiknek a vezetője lehallgatta a feleségét, színlelte, hogy öngyilkossági kísérletet követett el, majd utána bujkált a kertben, amikor már kijött a mentő.
– Viszont nem ciki a mi politikai közösségünkhöz tartozni, amely lényegében az összes intézkedést, amit be lehet vezetni Európában a fiatalok támogatására, bevezette – mutatott rá.
Kocsis Máté elmondta, hogy minden választás előtt három dolog hangzik el: a Fidesz fél, az ellenfél vezet, a fiatalok nincsenek a kormánypártokkal. Felidézte, akkor volt fiatal, amikor nem volt polgári kormánya az országnak.
– Akkor nem volt ingyen tankönyv, nyelvvizsga, jogosítvány, kedvezményes lakásvásárlási lehetőség, babaváró hitel vagy CSOK. Devizahitel volt – tette hozzá.
Kocsis Máté nem kívánja a mai fiataloknak, hogy egy ellentétes kormány alatt kelljen élniük. Mint mondta, a kormány büszke lehet a családtámogatások rendszerére, a munkáshitelre és a számtalan segítő programra.
Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter akarja megmondani, ki az újságíró, Kocsis Máté azt válaszolta, hogy ezt nem a Tisza Párt vezére kezdte, hanem a liberális újságírók. Mindig fenntartotta magának a kommunista és liberális médiaelit, hogy ők mondják meg, ki az újságíró – tette hozzá.
Miután Magyar az SZDSZ-ből jött, azt tanulta meg, hogy vannak az újságírók, akikre a Horn Gáborok azt mondják, hogy azok, és vannak azok, akik nem újságírók – közölte.
