Fotó: MTI, archív: Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Magyar György baloldali ügyvéd arról beszélt egy minapi interjúban, hogy a Tisza önmagában kevés lehet a választási győzelemhez, mivel a Magyar Péterrel kapcsolatos fenntartásaik miatt több százezer ellenzéki szavazó legfeljebb az „orrát befogva” húzná be a pártra az ikszet. Vagy akár még úgy sem. A Magyar Nemzet megkereste a Tiszát, hogy mit szólnak a Magyar György által vázolt elképzeléshez, ám a párttól eddig semmilyen reakció nem érkezett. Az ügyvédet viszont elérték, aki részletesen nyilatkozott a Magyar Nemzetnek az új, úgynevezett centrális blokkal kapcsolatos tervekről.

Magyar Péter a sötét ló

– Régebb óta látom úgy, hogy létre kéne hozni egy olyan választási pártot, amely a Magyar Péterrel nem szimpatizáló ellenzéki szavazókat gyűjthetné össze – jelentette ki Magyar György. Szerinte egyrészt azok alkotják ezt a csoportot, akik attól tartanak, hogy a Tisza Párt egyfajta Fidesz 2.0 lenne, de azok is ide sorolhatók, akiket zavar, hogy Magyar Péter nem foglal állást több kardinális kérdésben. Ilyen témaköröknek nevezte egyebek mellett az Európa-politikát, a kül- és belpolitikát, az elszámoltatás kérdését, az adózást, valamint az LMBTQ-ügyeket is. – Persze érthető, hogy a Tisza elnöke csak szőrmentén beszél ezekről a területekről, mivel néppártot épít és a lehető legszélesebb választói kört igyekszik elérni. Ugyanakkor jelentős szavazói csoportok is elfordulhatnak tőle, akik a kormányváltó érzületük ellenére sem mennének el rá voksolni – fejtette ki az ügyvéd, aki mindezt a júniusi pride-dal érzékeltette: „a budapesti büszkeség napi felvonulásra nagyjából 300-350 ezres tömeg ment ki a Tisza részvétele és bátorítása nélkül, és ez volt az, ami az utolsó lökést adta ahhoz, hogy előálljak a centrális blokk ötletével. Úgy becsülöm, összesen 400-500 ezer olyan szavazó lehet, akiket meg lehetne azzal szólítani”.

A magyar CDU

Magyar György elmondta, hogy az elképzeléseiben egy választási párt szerepel – amelynek a lehetséges elnevezése CDU, vagyis Centrális Demokratikus Unió – és amely meglátása szerint akár 10 százalékot is elérhetne a 2026-os választáson.

– Fontos hangsúlyozni, hogy ez a formáció nem Magyar Péterék ellenében, hanem mellettük jönne létre. Semmiképpen nem akarjuk akadályozni a Tisza áradását. Képletesen szólva az új centrális erő lenne a Körös, amelyik belefolyik a Tiszába – húzta alá Magyar György, aki állítása szerint Magyar Péterékkel még nem egyeztetett az új párttal kapcsolatos terveikről, de ezek szerinte egyelőre nem is időszerűek.

Fotó: YouTube (képernyőfotók, szerk.)

Márki-Zay intő példája

Az ügyvéd közölte, milyen körülmények között vágnak bele a projektbe.

– Elsősorban arra a szcenárióra vonatkoznak a terveink, ha a Fidesz szigorítaná a választási törvényt, ugyanis a kormánypártnak megvan a talentuma ahhoz, hogy még az utolsó pillanatban is csavarjon a feltételeken, bármennyire is etikátlan. De arra az is esetre is készen állunk a Tisza segédcsapataként, ha a Magyar Péter képviselte főcsapatot bármilyen, politikai, kriminális, külpolitikai vagy egyéb veszteség vagy defekt érné. Érdemes felidézni, hogy Márki-Zay Péter győzelmi esélyei néhány szerencsétlen kijelentése nyomán is jelentősen romlottak 2022-ben – fogalmazott.

A jogász azt is elárulta, hogy szeptemberben dőlhet el: belevágnak-e a centrális erő létrehozásába, s annak függvényében döntenek majd, hogy az ősszel összeülő parlamentben a Fidesz megerősíti-e az aggályaikat.

A konkrét menetrendet vázolva Magyar György arról beszélt, hogy egy alvópártot terveznek újjáéleszteni: a bíróságon bejegyzett, ám nem funkcionáló pártok egyikét vennék a nevükre, hasonlóan, ahogy Magyar Péterék tették a Tiszával.

Egyedül is megy?

Noha a lehetséges listavezető nevét nem árulta el, állítása szerint vannak konkrét elképzeléseik és több potenciális jelölttel is tárgyalnak. Abban, hogy sem a centrális párt nem lenne ismert brand, sem pedig annak arca nem lenne igazi „szupersztár”, az ügyvéd nem lát problémát. Ahogy abban sem, ha a Tiszán kívüli ellenzéki pártok nem csatlakoznak hozzájuk.

– Ebben az egyesülésben nem az ideológia számít, hanem a protest szavazatok összegyűjtése, s meggyőződésem, hogy a jelenlegi helyzetben ez a célmeghatározás és a választásipárt-jelleg vonzóbb lehet a szavazóknak, mint amit az ellenzéki pártok egyenként képviselnek – mondta Magyar György, hozzátéve, mindazonáltal szívesen vennék, ha a DK, a Momentum, az LMP és társaik elgondolkodnának ezen az elméleti lehetőségen, ami szerinte egyébként akár e pártok túlélésének a záloga is lehet, ha a Fidesz alakít még a választási verseny feltételein és újabb akadályokat helyez el a pályán.

A Magyar Nemzet hozzáteszi: jelen állás szerint utóbbi nem történik meg. Orbán Viktor miniszterelnök például egy minapi interjúban azt mondta, nem számít rá, hogy módosítanák a választási törvényt.

A régi motoros

Az ügyvédnek nem a mostani az első politikai akciója, Magyar György az elmúlt években több baloldali ötletben, projektben is részt vett. A 2018-as országgyűlési választásokon például az MSZP–Párbeszéd, valamint civil szervezetek közös jelöltjeként indult Somogy megye 4-es számú választókerületében, ahol nem választották meg. Emellett az ügyvéd volt az elnöke a Civil Választási Bizottságnak, amelyet a 2019-es ellenzéki főpolgármesteri előválasztás második fordulójának koordinálására hoztak létre, továbbá egy ideig elnökségi tagja volt a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomnak.

A teljes cikk ITT olvasható.