A svédek többsége megvonná az állampolgárságot a bűnöző migránsoktól
A svédek többsége szerint lehetővé kellene tenni, hogy bizonyos esetekben visszavonhassák a bevándorlóknak adott svéd állampolgárságot – derül ki a Novus közvélemény-kutató intézet a Fokus lap megbízásából készült friss felméréséből. A megkérdezettek 53 százaléka válaszolta, hogy „teljes mértékben” egyetért ezzel, további 31 százalék pedig azt mondta, hogy „talán igen”.A legnagyobb támogatottsága annak az elképzelésnek van, hogy a terroristák esetében vissza lehessen vonni az állampolgárságot – ezt a svédek 83 százaléka pártolja.
78 százalék szerint a nemzetbiztonságra veszélyes személyek esetében, 77 százalék szerint a szervezett bűnözők esetében, 73 százalék szerint pedig akkor kellene ezt megtenni, ha valaki hamis adatokkal jutott svéd állampolgársághoz.
A felmérés szerint még a baloldali szavazók többsége is egyetért a szigorítással: 70 százalékuk szerint a terroristák, 62 százalék szerint a súlyosan bűnözők állampolgárságát vissza kellene vonni.
Az arab ajkú külföldről érkezettek ugyanakkor attól tartanak, hogy az állampolgárság visszavonása igazságtalan vagy téves alapon is megtörténhet. Az arab nyelvet legalább alapszinten beszélők 44 százaléka aggódik ettől, míg az átlagos svéd lakosság körében ez az arány 33 százalék.
A jelenlegi svéd kormányt alkotó jobbközép pártok támogatnák az ilyen irányú jogalkotást, ám a legnagyobb ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt januárban elutasította azt.
A jogszabály megváltoztatásához alkotmánymódosításra lenne szükség, amihez a parlamenti pártok széles körű megegyezése kell.
Stort flertal af svenskere vil fratage statsborgerskaber
— LarsRas007 (@LarsRas007) July 29, 2025
Bl.a. ved givet på falske betingelser.
Og det er vel næstmest alle MENAPT‘er
Nærmeste sikre land I ved.
Så meld os ud af forældede konventioner og kyl dem ud igen.
Også selvom de er født herhttps://t.co/1Sf3l1McFa pic.twitter.com/ucyWYDIW5X
