Karácsony Gergly főpolgármester nyilatkozik a sajtónak kihallgatása után a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda II. kerületi Labanc utcai épülete közelében 2025. augusztus 1-jén
Fotó: MTI/Purger Tamás
Hirdetés

Nagyjából kétszáz ember gyűlt össze a Budakeszi úton a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc utcai épületének közelében, hogy demonstráljon Karácsony Gergely mellett, akit pénteken hallgatott ki a rendőrség a pride megszervezése miatt. A rendőrök nem engedték a tüntetőket az épület elé, de a Budakeszi úton egy sávot lezártak nekik, amitől az érintett szakaszon torlódás alakult ki – ismertette a Magyar Nemzet.

A helyszínen volt Tordai Bence, Szabó Bálint, Jámbor András, Lendvai Ildikó, Niedermüller Péter, Arató Gergely, Gelencsér Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Csárdi Antal, Barabás Richárd és a pride szervezet vezetése is, Karácsony Gergely pedig a Budakeszi úton kezdte meg beszédét. A főpolgármester megköszönte mindenkinek, hogy eljött, és reméli, hogy szabadon fog távozni. – A szabadságot és a szerelmet nem lehet betiltani és megbüntetni sem – hangoztatta.

Jámbor András, a Szikra Mozgalom vezetője nehezményezte, hogy Karácsonyt gyanúsítják és reményét fejezte ki, hogy hamarosan kormányváltás következik. Radványi Viktória, a Budapest Pride mozgalom egyik vezetője azt hangoztatta, hogy addig nem fejezik be az ellenállást, amíg nem törlik el a gyülekezési törvényt. – A homoszexualitás egy hungarikum – fogalmazott.

Fotó: MTI/Purger Tamás

Karácsony Gergely nem sokkal 11 óra után sétált ki az épületből és újból szólt a támogatóihoz.

„Rabosítás történt, hülye pózokban fotóztak, de felmerült egy probléma, úgy tűnik, 197 centis bűnözővel még nem volt dolguk”

– mondta, majd hozzátette: nem hiszi, hogy a vádemelésig eljut az ügy. Ugyanakkor úgy véli, ha ez mégis megtörténik, akkor esélytelen, hogy az ügy bíróság elé kerüljön, de panaszt tesz a gyanúsítással szemben. Karácsony Gergely ezután hosszasan méltatta a pride-ot és az LMBTQ-t támogató szervezeteket – írta meg a Magyar Nemzet.