Hirdetés

– Néha jobb, ha az ember hallgat, ha nem pontosak az információi, még akkor is, ha egy baráti kamera van mellettünk, de tudjuk, hogy ez neki nehezére esik – kommentálta Vitályos Eszter Magyar Péter egyik ballépését a Harcosok órája műsorban, miután a Tisza Párt elnöke az egyik országjáró útján a gazt napraforgónak nézte.

Németh Balázs műsorában ezután komolyabb vizekre eveztek, miután tegnap este Orbán Viktor bejelentette, hogy bejegyezték az első huszonöt digitális polgári kört, ezek egyike, a bántalmazott nőket támogató kör élén Vitályos Eszter áll.

– Király Nórával alapítottuk ezt a DPK-t, amelynek célja, hogy olyan társadalmi beszédet folytassunk, amely nem csupán a közösségi média területén folyik, nem mindenki bírja ugyanis az itt zajló teret, a mocskolódást. Mindenkit várunk, nőket és férfiakat egyaránt, hiszen tudjuk, hogy nem nemhez kötött a kapcsolati erőszak témája – mondta a kormányszóvivő.

Vitályos Eszter szerint mind a két formája elfogadhatatlan: ha valaki énekel róla, vagy ha valaki meg is valósítja a bántalmazást.

Kapcsolódó cikkünk

– Dopeman maga nyilatkozott arról, hogy ma már ezek a dalszövegek szerinte is elfogadhatatlanok.

Ez is egy kettős mérce, az egyik oldalon valaki el akarja fedni, hogy éveken át bántalmazó kapcsolatban tartotta a feleségét, és az, hogy valaki mit énekelt a dalszövegeiben több mint húsz évvel ezelőtt – mutatott rá Vitályos Eszter.

A kormányszóvivő reagált arra a baloldalról érkező vádra is, mely szerint szándékosan nem említette, hogy nőket bántalmaznak férfiak, és legitimálja ezáltal a nehéz élethelyzeteket.

– Senki sem mondta, hogy ezeket a nőket az élet bántja, hanem mondjuk kilátástalannak tartják, hogy kilépjenek egy bántalmazó kapcsolatból, nincs munkahelyük, ezáltal a férjük hatalmat is gyakorol felettük, sakkban tartja őket, fenyegeti őket. Láttunk ilyet a magyar politikai életben, ugye Magyar Péter és Varga Judit kapcsán, ahol Varga Juditot éveken keresztül megfélemlítették, zsarolták, és azzal fenyegették, hogy elveszik a gyerekeit – idézte fel a szóvivő.

– A mi dolgunk, hogy naponta szembesítsük a közvéleményt ezekkel a témákkal, nemcsak a bántalmazás témájával, hanem a Magyar Péterhez köthető erőszakos viselkedéssel, agresszióval. Lehet látni, hogy akik kritikus hangot mernek megütni vele szemben, azokkal hogyan viselkedik, hogyan teszi nevetségessé az egész országjáró köre előtt ezeket az embereket – sorolta, kiemelve, hogy ebből mindenkinek látnia kellene, hogy ez egy erőszakos ember.

A műsorban a DK legutóbbi hergeléséről is szó esett, amely szerint a nyugdíjasoknak szánt és postázott élelmiszer-utalványokat csak egyszer viszi ki a postás, és ha valaki nem tudta átvenni, akkor visszaviszik és így bent marad a pénz az Államkincstárban.

– A postai protokollban ez úgy szerepel, hogy valóban egyszer kísérlik meg a kézbesítést, de ha valaki nem tartózkodik otthon, akkor tud kérni egy újbóli kézbesítést, vagyis nem fog elveszni vagy megsemmisülni ez az utalvány – tisztázta a kormányszóvivő.

Egy másik, a kereskedelmi szövetséggel kapcsolatos álhírt is tisztáztak a műsorban, mely szerint a kormány az árrésstopot ki akarja vezetni, és csupán a gazdagok érezték a hatását ennek a rendelkezésnek.

– Azt tapasztalom mint gyakorló háziasszony, hogy jelentősen csökkentek az árak. Március 17-én vezettük be az árréscsökkentést, azóta 900 termék ára 20,2 százalékkal lett olcsóbb, majd az alapvető élelmiszerekkel szemben meghosszabbítottuk, és a drogériai termékekkel szemben is bevezettük az árréscsökkentést – emlékeztetett, majd azzal folytatta:

– Igenis elérte a célját, azt viszont látni kell, hogy amíg tart a háború, amíg az energiaárak az egekben vannak világszerte, addig nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ezzel a nehézséggel minden ország szembesül. A következő időszakban döntés születhet arról, hogy az árréscsökkentést meghosszabbítja-e a kormány.

Az Otthon start program kapcsán a műsorban kiemelték, a baloldali szereplők közül mindenki támadja a fix 3 százalékos hitelt, az ellenzéki média szerint lakáshorror és rémálom csupán a kormány legújabb segítsége, és ezzel is csak a gazdagok járnak jól. Vitályos Eszter emlékeztetett: a baloldal és a DK támadja leginkább a bevezetett intézkedést, miközben a DK-t alapító egykori miniszterelnök kormánya volt az, amely egykor a családokat belekergette egy adósságcsapdába.

– Húsz éve az első Orbán-kormány bevezetett egy otthontámogatást, majd 2002-ben a baloldal megszüntette, és ezután csak a devizahitelt lehetett ajánlani – idézte fel.

Ennek az intézkedésnek az a célja, hogy a fiatalabb generáció tagjai, akiknek még nincs ingatlanuk, hozzá tudjanak jutni, mindössze tíz százalék önerővel – ismertette az Otthon start program előnyeit.

A Magyar Nemzet teljes összefoglalója ITT érhető el.